hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Még mindig szárnyal az építőipar

  • MTI

Szeptemberben az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 22,2, az egyéb építményeké 30,5 százalékkal. Az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 0,2 százalékkal csökkent az előző havihoz mérten – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első kilenc hónapjában 22,8 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest.

Az épületeknél az ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést – fűzte hozzá a KSH.

Az építőipar folyó áron számolt kibocsátása szeptemberben 375,3 milliárd forint volt, az év első kilenc hónapjában pedig elérte a 2235,8 milliárd forintot.

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya 42,5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 58,4 százalékkal nagyobb volt, mint 2017 szeptemberében. Ezen belül a szeptemberben megkötött új szerződések volumene 34 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbiaktól. Az épületek építésére kötött új szerződések 9,3 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 46,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A harmadik negyedévben az építőipar termelői árai 9,9 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva és 2,3 százalékkal az előző negyedévhez képest. Az épületek építésében 12,3, az egyéb építményeknél 7,3, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 10 százalékkal nőttek a termelői árak a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva.

Az első három negyedévben 9,1 százalékos volt az áremelkedés, az épületek építésében 11,7 százalékkal, az egyéb építmények építésénél 6,7 százalékkal, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 9,2 százalékkal nőttek az építőipari termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyar Japán szociális biztonsági Egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Főállású anya átalányadózása

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink