hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Márciusig megérkeznek a háztartási gépek csereprogramjának támogatási okiratai

  • MTI

Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön, egy budapesti sajtótájékoztatón.

Weingartner Balázs elmondta, hogy az okiratokat 20 ezer pályázó már megkapta, közülük 6 ezren meg is vásárolták az új készüléket, további 20 ezer értesítést pedig hamarosan elküldenek az érintetteknek.

A következő egy-másfél hónap során egyszerre további 20-20 ezer pályázatot bírálnak el, a vásárlói igényekre a kereskedők így jobban fel tudnak készülni.

Az államtitkár megjegyezte, hogy minden régióból a pályázók számarányának megfelelően, egyenletesen bírálják el a kérelmeket, tehát egy térség sem élvez elsőbbséget a többivel szemben.     

Az új háztartási készülékek a támogatási okirat bemutatásával, a pályázati összeggel csökkentett áron vásárolhatók meg. A pályázóknak ezen kívül más teendőjük nincs, az elszámolás a kereskedők feladata.

A vásárlásra 150 nap áll rendelkezésre, ennek meghosszabbítására nincs lehetőség.

A háztartásigép-csere alprogram novemberben zárult. A  támogatásért a vártnál többen, 119 ezren jelentkeztek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezért a meghirdetett 2 milliárd forintról 5 milliárd forintra emelte a pályázati keretet.     

Weingartner Balázs közölte hogy a lakossági igényekhez igazodva újabb energiahatékonysági pályázatok lehetőségét is vizsgálják, így a fűtési szezon végeztével, várhatóan márciusban-áprilisban új kiírások jelenhetnek meg.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink