hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Már igényelhető a munkahelyi képzési támogatás

  • MTI

Már igényelhető a munkahelyi képzési támogatás a közlekedési és kapcsolódó ágazatokban tevékenykedő vállalkozások részére: a 7 milliárd forint keretösszegű programban a képzési költségek akár 100 százaléka finanszírozható támogatás terhére, a képzéseken az érintett ágazatok 8 ezer munkavállalója vehet részt – közölte a KTI Közlekedéstudományi Intézet és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal pénteken az MTI-vel.

A projekt a Széchenyi 2020 programban zajlik, vissza nem térítendő támogatással.
    
A cégek a programba annak zárásáig, illetve a rendelkezésre álló támogatási keret kimerüléséig jelentkezhetnek.
    
A képzési program megvalósítására rendelkezésre álló forrásból 1 milliárd forintot a közlekedési ágazatban tevékenykedő nagyvállalatok, valamint mikro-, kis- és középvállalkozások munkavállalóinak képzésére kell fordítania a Közlekedéstudományi Intézetnek. Az összegből legalább 400 millió forintot kell a mikro-, kis és középvállalkozások munkavállalóinak képzésére felhasználni.
    
A felnőttképzők jelentkezése már elkezdődött a képzések megvalósításához; így mintegy 50 képzésre lehet jelentkezni, közöttük targoncavezető, emelőgép-kezelő, raktáros, valamint raktárvezető és hegesztő képzésre.
    
Az aktuális képzési jegyzék megtalálható a https://kkvkportal.hu oldalon. A jegyzék a vállalkozások igényeinek megfelelően folyamatosan bővülni fog – közölték.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink