hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magyarország nem fogja támogatni az uniós szerződés módosítását célzó EP-javaslatot

  • MTI/Adózóna

Magyarország nem fogja támogatni az uniós szerződés módosítását célzó európai parlamenti javaslatot, az ugyanis jelen formájában rendkívül nagy veszélyt jelent a kis és közepes méretű országok számára, így Magyarország számára is – jelentette ki Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán.

Trócsányi László, az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében, az uniós szerződések módosítására irányuló és szerdán szavazásra előterjesztett EP-javaslattal kapcsolatban azt mondta: a javaslat egyfajta új alkotmányt akar létrehozni. Az új szerződéstervezet szerint az Európai Uniónak elnöke lenne épp úgy, mint az Amerikai Egyesült Államoknak, lennének miniszterei, lenne európai népszavazás, új eljárási rendek és új hatáskörök. Ez teljes mértékben fordítja meg, fordítja át a jelenlegi struktúrát. Sokkal inkább az Európai Unió válna a szerződések urává és nem a tagállamok, ami a kis és közepes méretű országok számára rendkívül nagy veszélyt jelent, így Magyarország számára is – hívta fel a figyelmet.

"Ha megszűnik az egyhangú szavazásról szóló a jog a legfontosabb kérdésekben, a külpolitikára, a pénzügyekre, adóügyekre vonatkozóan, akkor olyan döntések születhetnek, amelyek a tagállamok érdekeit, szuverenitását sérthetik"  – fogalmazott Trócsányi, majd hozzátette: a magyar delegáció ezért nem tudja megszavazni a javaslatot, és arra hívja a figyelmet, hogy a jelentésnek elfogadásának negatív hatásai lesznek, ugyanis elő fogja segíteni az Európai Unió erózióját, ami – szavai szerint – "egyébként is folyamatban van".

Az arra való hivatkozással kapcsolatban, hogy a szerződések módosítására az unió bővítése miatt van szükség, Trócsányi László azt mondta: a nyugat-balkáni bővítés fontos, de később szükséges dönteni arról, hogy kell-e majd módosítani a szerződéseken. Amikor az új tagok már beléptek az unióba, akkor majd a tagállamok lesznek hivatottak arra, hogy döntéseket hozzanak az esetleges módosításról és nem az Európai Parlament.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyílt végű lizing

Nagy Norbert

adószakértő

Árfolyam-különbözet az átvezetési számlán

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink