hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

MSZP: Áder akadályozza meg a rendeleti kormányzást

  • MTI/Adózóna

Az MSZP azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy akadályozza meg az államháztartási törvény módosításával szerintük lehetővé váló rendeleti kormányzás bevezetését Magyarországon.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, egy demokratikus jogállamban megengedhetetlen, hogy rendeleti kormányzást vezessenek be, és az Országgyűléstől „megtagadják a költségvetési törvény módosításának lehetőségét”.

Az ellenzéki politikus szerint a törvénymódosítás azt jelenti, hogy a jövőben a kormány bármikor rendeletben módosíthatja a parlament által elfogadott költségvetési törvényt, kénye-kedve szerint csoportosíthat át – fedezet nélkül is – akár milliárdos összegeket.

A költségvetési bizottság elnöke emlékeztetett arra, az Országgyűlés az elmúlt öt évben 25-ször módosította a költségvetési törvényeket. Ez szerinte azt jelenti, hogy a kormány nem tudja kiszámítani azt, mit akar. De ez a szám azt is bizonyítja – folytatta –, hogy a parlament valamennyi esetben módosította a büdzsét.

Arra kérdésre, hogy mit várnak az államfőtől – normakontrollra küldje, vagy az Országgyűlésnek küldje vissza a parlament által elfogadott jogszabályt, Burány Sándor azt mondta, ezt Áder János megítélésére bízzák. Véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az Alkotmánybírósághoz küldené a jogszabályt a köztársasági elnök.

A parlament szerdán módosította az államháztartási törvényt, lehetővé téve ezzel, hogy a kormány egy kiemelt közfeladat ellátásáról akkor is dönthessen, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható. A törvényjavaslat indoklásában az előterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy e körben sem dönthet sem a kormány, sem a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési jogát és a Költségvetési Tanács ezzel összefüggő jogkörét kiüresítő intézkedésről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gázolaj-támogatás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Naplófőkönyv vagy pénztárkönyv?

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyéni vállalkozásból kft.

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink