7 találat a(z) államháztartási törvény cimkére

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Érdekes törvénymódosító javaslatot nyújtott be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit a Napi.hu szúrt ki. A kormány az államháztartásról szóló törvényt módosítja, mozgásteret biztosítva saját magának, hogy gyakorlatilag bármilyen célra költhessen. Érdekesség, hogy az NGM-ben nem lelkesednek a javaslatért – foglalja össze a Portfolio.hu.

Szakértői Kommentár

A parlament elfogadta az államháztartási törvény módosítását, mely szerint a fizetési kötelezettségekre, fizetésre kötelezettek körére, a fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább harminc napnak kell eltelnie, kivéve, ha a törvény a fizetési kötelezettséget mérsékli és a fizetési kötelezettségek, valamint a fizetésre kötelezettek körét nem bővíti.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tb-ellátás – irányadó időszak

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Osztrák cégtől származó jövedelem bevallása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Egyszerűsített foglalkoztatás

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink