hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megvan Boris Johnson utódja

  • MTI

Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé. A választási eredmény azt jelenti, hogy Truss lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke a távozó Boris Johnson utódjaként.

Liz Truss a pártvezetői tisztségért Rishi Sunak volt pénzügyminiszterrel versengett.

A párttagság péntekig adhatta le szavazatait, az eredményt hétfő délután hirdette ki Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke.

Brady közölte: Sunakra a Konzervatív Párt tagjai közül 60 399-en, Liz Trussra 81 326-an voksoltak.

A részvételi arány 82,6 százalékos volt.

Truss a voksok 57,4 százalékának megszerzésével győzött, Sunakra a választáson részt vevő párttagok 42,6 százaléka szavazott.

A 47 éves Liz Truss lesz a harmadik nő az Egyesült Királyság kormányfői posztján Margaret Thatcher és Theresa May után.

Liz Truss és Boris Johnson kedden járul II. Erzsébet királynő elé, aki formálisan tudomásul veszi Johnson távozását, és kinevezi a megválasztott utódot a miniszterelnöki tisztségre.

Az elmúlt évtizedek gyakorlatával ellentétben ez a ceremónia ezúttal nem a londoni Buckingham-palotában zajlik majd, hanem az uralkodó skóciai nyári rezidenciáján, a Londontól több mint 800 kilométerre északra lévő Balmoral kastélyában, ahol a királynő a hagyományoknak megfelelően júliustól októberig tartózkodik.

A 96 esztendős uralkodó, aki 70 éve ül az Egyesült Királyság trónján, hónapok óta mozgásproblémákkal küszködik, és ezért született az a döntés, hogy Balmoralban fogadja Johnsont és megválasztott utódját. Így a váltás időpontja a szokásoshoz képest egy napot késik.

Liz Truss az Egyesült Királyság 56. miniszterelnöke lesz, II. Erzsébet királynő uralkodása alatt pedig a 15.

Amikor az uralkodó 1952 februárjában, édesapja, VI. György király halála után trónra lépett, Winston Churchill volt a brit miniszterelnök.

A most befejeződött vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson – aki 2019 óta tölti be a kormányfői tisztséget – az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán július 7-én bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról.

Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelentette, de Johnson a lemondás bejelentésével egy időben közölte, hogy utódja megválasztásáig és hivatalos beiktatásáig ellátja hivatali teendőit.

A tisztségért nyolcan indultak. A többhavi választási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció tartott egyhetes szavazássorozatot, amelynek egyes fordulói után azok a jelöltek estek ki, akik a legkevesebb voksot kapták.

Az utolsó forduló után Truss és Sunak maradt versenyben, és közülük választotta a több mint 170 ezres párttagság Trusst a Konzervatív Párt új vezetőjévé. Johnson lemondása után még a 42 éves Sunak számított favoritnak, de ugyanazok a botrányok, amelyek a távozó kormányfő népszerűségét kikezdték, az ő támogatottságát is megtépázták.

A londoni rendőrség például – Johnsonhoz hasonlóan – tavasszal őt is megbírságolta a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások megsértése miatt.

Mindemellett a nyár elején olyan sajtóértesülések is megjelentek, amelyek szerint Sunak indiai állampolgárságú felesége, aki jómódú részvénybefektető, egy jogi kerülőutat kihasználva az elmúlt években nem fizetett Nagy-Britanniában jövedelemadót külföldi befektetéseinek hozadéka után.

Az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozatának mindegyik fordulójában Rishi Sunak kapta a legtöbb voksot.

A brit közvélemény-kutató cégek felmérései azonban a vezetőválasztási folyamat ideje alatt végig azt mutatták – a hétfőn kihirdetett eredmény alapján helyesen –, hogy a Konzervatív Párt tagjai körében Liz Truss egyértelműen népszerűbb volt, mint Sunak. Így a választási szakértők, a sajtó és a fogadóirodák kezdettől a jelenlegi külügyminiszter győzelmét várták.

Győzelmének kihirdetése utáni első, rövid beszédében Liz Truss kijelentette: teljesíteni kívánja mindazokat az ígéreteket, amelyekkel a Konzervatív Párt Johnson vezérletével jelentős fölénnyel megnyerte az 2019-es parlamenti választásokat.

Egyértelmű utalást tett ugyanakkor arra, hogy nem tervezi előrehozott választások kiírását, kijelentve: vezetésével a Konzervatív Párt 2024-ben is – vagyis a jelenlegi parlament mandátumának lejártával – „nagy győzelmet” arat majd.

Liz Truss egyelőre részletek nélkül kijelentette: elsődleges feladatának tekinti a magas energiaárak és az energiaellátási kockázatok kezelését.

Nem hivatalos értesülések szerint az új brit miniszterelnök hamarosan soron kívüli költségvetést terjeszt a londoni parlament elé, amelyben 30 milliárd font (14 ezer milliárd forint) értékű adócsökkentési csomag is lesz
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink