hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Legyek, tisztázatlan eredetű hús egy házhozszállítást is végző budapesti étteremben

  • adozona.hu

Számos higiéniai hiányosságot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy házhozszállítást is végző budapesti étterem ellenőrzésekor, nyomon nem követhető élelmiszerek miatt pedig több millió forint bírságot szabott ki.

A hatóság közleménye szerint a vizsgálat során egyebek mellett megállapították, hogy nem minden munkavállalónak volt érvényes egészségügyi vizsgálata. A gazdasági folyosón ételkészítést és készételtárolást is végeztek, ugyanezen a folyóson tárolták nem zárt formában a szárazárut és ételmaradékot is. A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve. A főzőtér nyitott ablakáról hiányzott a rovarháló, a helyiségben legyek is voltak.

Az ellenőrzés során a Nébih több mint 34 kilogramm alapanyagot vont ki a forgalomból, ezek túlnyomó részének nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is.

A hatóság szakemberei további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, amelyekben borjúhús volt, de erről az étteremnek nem volt számlája, így több mint 360 kilogramm felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság.

A Nébih kiemelte: a jövőben is fokozottan vizsgálják a házhoz szállított ételek megfelelőségét.

A jogsértéseket tartalmazó lista szerint a budapesti székhelyű Vorotex Hegy Kft. az érintett, az ellenőrzött hely a XI. kerületi Bod Péter utcában található.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink