hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lebuktak az őrző-védők, hatszázmilliós a kár

  • adozona.hu

Őrző-védő cégek vezetői ellen javasolnak vádemelést a NAV pénzügyi nyomozói. A cégláncolat több mint hatszázmillió forint kárt okozott az államnak, nemcsak az adót, hanem a dolgozók után fizetendő járulékot is elcsalták.

Egy siófoki férfi irányította a vagyonvédelmi megbízásokat vállaló társaságot, amely mögött egy komplett cégláncolat működött. A háttérben álló, a valóságban semmilyen tevékenységet nem végző vállalkozások a bevételek fiktív számlákon keresztüli elrejtésére szerveződtek. A dolgozókat mindig a láncolatot záró „bukó” céghez jelentették be, és utolsó láncszemként, papíron ezeknek a cégeknek kellett volna befizetniük az áfát is.

A szolgáltatásokért kapott pénzből fizettek a dolgozóknak és finanszírozták a bűnbandát, a fennmaradó rész pedig az irányítók haszna maradt. Adót és járulékokat szándékosan nem fizettek. Működésükkel 632 millió forinttal károsították meg az állami költségvetést. A NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást az ügyben.

A rajtaütéskor 120 pénzügyi nyomozó több megyében, 35 helyszínen végzett házkutatásokat és lefoglalásokat. A NAV Veszprém megyei revizorai ellenőrizték az alkalmazottak bejelentését, foglalkoztatásuk módját.

A céghálózat feje egy egykori idegenlégiós volt, akit több társával együtt a NAV Merkúr Bevetési Egysége fogott el. Az egyik, álnevet használó elkövető ellen három elfogatóparancs is érvényben volt, ezért ő már megkezdte korábban kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

Az okozott kár megtérülésére zárolták az elkövetők vagyonát: gépkocsikat, ingatlanokat, készpénzt és követeléseket. Így nagy valószínűséggel az elcsalt összeg mintegy felének fedezetét biztosították.

Költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt hat gyanúsítottnak kell felelnie. A pénzügyi nyomozók az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Somogy Megyei Főügyészségnek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink