adozona.hu
Lakásbiztosítási kampány: 100 ezer forintos díjkülönbség is előfordul
//adozona.hu/altalanos/Lakasbiztositasok_2700_szazalekos_novekedes_QC8Y24
Lakásbiztosítási kampány: 100 ezer forintos díjkülönbség is előfordul
A lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez pedig éves szinten közel tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, “kampány nélküli” héthez képest. A Netrisk adatai szerint a lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél – áll a Netrisk sajtóközleményében.
Fokozták a tempót a lakásbiztosításukat lecserélő ingatlantulajdonosok a Netrisk legfrissebb összesítése szerint. A március elején elrajtoló kampány első hetében az egy évvel korábbihoz képest tizenegyszer több lakásbiztosítást kötöttek. A második héten az első héthez képest 27 százalékos volt a többlet, ami éves szinten tizenegyszer több szerződésnek felel meg.
34 ezer forintos átlagdíj
„Akadt olyan nap, mégpedig március 13-a, amikor 2700 százalékkal többen kötöttek lakásbiztosítást, mint a múlt év azonos napján. Természetesen az extrém emelkedés a kampánynak köszönhető, tavaly ugyanis egy sima napról volt szó. A kampány második hetében megkötött lakásbiztosítások esetében az átlagdíj 34 ezer forintot tett ki, ez megegyezik az első hétre vonatkozó átlaggal” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
Besnyő Márton hozzátette, hogy a 34 ezer forintos átlagdíj átlagosan közel 25 ezer forint spórolást jelent a Magyar Nemzeti Bank által publikált 2023-as (Q3) országos átlaghoz képest. Az egyes biztosítók ajánlatai között pedig jelentős eltéréseket találhatnak az ügyfelek: extrém esetben akár éves 100-150 ezer forintos díjeltérés is tapasztalható ugyanarra a szolgáltatási tartalomra egy családi ház esetén, ezért is érdemes összehasonlítani a különböző ajánlatokat.
Közel 20 éves szerződés is megújult
A legnagyobb növekedést a Netrisknél a biztosítók között a KÖBE, a K&H és a Groupama könyvelhette el. A Netrisken kötött lakásbiztosítási szerződések több mint 80 százaléka új ügyfél, azaz sikerül új, lakásbiztosítási szempontból eddig kevésbé tudatos háztartásokat megmozgatni. Ráfért a hazai biztosítási piacra a kampány, amit az is jelez, hogy közel húsz éves, 2006-ban kötött lakásbiztosítást is újítottak meg márciusban a Netrisken.
A kampány során felértékelődött az online csatornák szerepe is, a Netrisken kötött szerződések 72 százaléka teljesen online, ügyintézői segítség nélkül történik.
Ráfér a biztosításokra az aktualizálás
Fontos azonban, hogy a kampány célja a lakásbiztosítások aktualizálása, azaz lényeges szempont, hogy ez a megtakarítás a szolgáltatási tartalom megtartásával vagy akár növelésével is elérhető.
„Több szempontból is fontos ellenőrizni a meglévő lakásbiztosítási szerződéseket. Részben azért, mert a lakásbiztosítások 87 százaléka 600 ezer forintnál alacsonyabb biztosítási összeggel rendelkezik négyzetméterenként. Az újjáépítési érték jellemzően ennél magasabb. Az alulbiztosítottság pedig az egyik legnagyobb kockázatot jelenti a vagyon-, ezen belül a lakásbiztosításoknál is. Emellett pedig a biztosítók sok új konstrukcióval jelentek meg, amelyek akár olcsóbbak is lehetnek, mint a meglévők. Az viszont szinte biztos, hogy a díjakat és a kapcsolódó szolgáltatásokat együtt nézve, azaz az ár-érték arányt tekintve kedvezőbb lakásbiztosítást köthetnek most az érintettek” – emelte ki Besnyő Márton.
A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank feltételrendszerének megfelelő, úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások is népszerűbbek lettek. Az idei kampányban megkötött lakásbiztosítások 35 százalékát adják ezek a konstrukciók, míg egy évvel korábban mindössze 11 százalékos volt a részesedésük – írja közleményében a Netrisk.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
Részletek >>
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihozAz Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el. X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)