hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közel 700 milliós adócsalást derített fel a NAV

  • MTI

Adócsalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik áramszolgáltató beszállítójánál; a cég a gyanú szerint egy bűnszervezet felhasználásával három év alatt 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést - értesült az MTI Hírcentrum.

Az m1 szerda hajnali híradójában elhangzottak szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kilenc embert gyanúsít az ügyben. A csalásokra létrehozott bűnszervezet vezetőjét kedd hajnalban Győrben fogták el a kommandósok.
   
A férfi - a pénzügyi nyomozók szerint - strómanok alkalmazásával fiktív cégek hálózatát hozta létre Magyarország mellett Romániában és Szlovákiában is. A NAV az ország négy régiójában egy időben, 25 helyszínen, köztük lakásokban és irodákban tartott házkutatást. Húsz bankszámlát zároltak és több nagy értékű autót foglaltak le. Az akcióban az adóigazgatóság és a bűnügyi szolgálat 90 munkatársa vett részt - tudta meg az MTI Hírcentrum.
   
"A bűnügyi igazgatóságnak sikerült felderítenie egy hierarchikusan működő bűnszervezetet, amely azzal foglalkozott, hogy villamosipari berendezések körbeszámlázásával csökkentették a nyereségüket különböző jól prosperáló cégek" - mondta el Csiszár Csaba, a NAV nyugat-dunántúli regionális bűnügyi igazgatója a m1 híradójában.
   
Az MTI Hírcentrum információi szerint az ügy főszereplője az egyik áramszolgáltató beszállítója. A szolgáltatóval Győrben közös telephelyen működő kft. a gyanú szerint 2009 januárjától mostanáig több mint 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést.
   
A pénzügyi nyomozók a hajnali akcióban összesen kilenc embert fogtak el. Bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják őket. A bűnszervezet vezetői, ha a bíróság bűnösnek találja őket, a Btk. szerint akár húsz év fegyházbüntetést is kaphatnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa ingatlanhoz kapcsolódó beszerzés során

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Csoportos személyszállítás - visszaigényelhető áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

5 százalékos áfa, ha egyéni vállalkozó az építtető

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink