adozona.hu
Korrupció gyanúja miatt hívnák tetemre a magyar kormányt
//adozona.hu/altalanos/Korrupcio_gyanuja_miatt_hivnak_tetemre_a_ma_27LIEW
Korrupció gyanúja miatt hívnák tetemre a magyar kormányt
Eddig tíz EP-képviselő csatlakozott az S&D frakció kezdeményezéséhez, ami felszólítaná az Európai Bizottságot, hogy a Csalás Elleni Hivatal közelmúltbeli jelentésének fényében járjon utána az uniós felzárkóztatási források felhasználását övező korrupció gyanújának Magyarországon.
A szocialista és demokrata frakció kezdeményezésére EP-képviselők kérdést készülnek intézni az Európai Bizottsághoz, arra szólítva fel a testületet, hogy a Csalás Elleni Hivatal legutóbbi jelentése alapján járjon utána azoknak az állításoknak, amelyek korrupciót feltételeznek az uniós pénzek magyarországi felhasználásában.
Bár a kezdeményezés az S&D frakcióból indult, szociáldemokrata képviselők szerint az ahhoz eddig csatlakozó tíz EP-képviselő között más frakciók tagjai is vannak. Az aláírásgyűjtés a nyári szünet végéig tart, amelyet követően várhatóan szeptemberben hivatalos kérdést készülnek intézni a Bizottsághoz, a sajtónak nyilatkozó képviselők szerint azzal a céllal, hogy a konkrét magyar esetben és általában véve is vegye komolyan a pénzek felhasználását illető korrupciós állításokat, és a jövőben jobban beavassa a témába a képviselőket.
Miként a pártcsoport sajtóközleménye rámutat, az OLAF legutóbbi, 2015. évi jelentése 17 olyan ügyre mutat rá Magyarországon, amelyek esetében csalás gyanúja merült fel. Ugyancsak a sajtóközlemény szerint a Csalás Elleni Hivatal 14 esetben a támogatások visszafizettetését javasolta az Európai Bizottságnak.
„Az Európai Parlament felelőssége annak biztosítása, hogy az adófizetők pénzét elszámoltatható és hatékony módon használják fel” – mutatott rá Josef Weidenholzer, osztrák szociáldemokrata, az S&D frakció alelnöke. Niedermüller Péter (Demokratikus Koalíció), a pártcsoport pénztárnoka pedig arra emlékeztetett, hogy az OLAF véleménye szerint „Magyarországon a legelterjedtebb az uniós alapokkal való visszaélés”.
Birgit Sippel (német szociáldemokrata) arra számít, hogy a Bizottság válaszát követően a LIBE és a költségvetés-ellenőrzési bizottság elé kerül a dosszié, a kérdést egyébként a Tanácshoz is el kívánják juttatni.
Niedermüller Péter elmondta, hogy a frakció és a képviselők nem kívánnak egy újabb Tavares-jelentést kezdeményezni Magyarországról, és a kezdeményezésnek nem célja Budapest kipécézése és szégyenpadra állítása. „Nem arról van szó, hogy valamit mindenáron tenni akarunk Orbán Viktor ellen” – jelentette ki Birgit Sippel, aki szerint arról van szó, hogy az EP-nek jobban rá kell látnia ezekre az ügyekre és figyelemmel kísérnie a következményeket. „A magyar ügyet példaként kezeljük” – tette hozzá.
Niedermüller Péter frakciója szándékaként említette, hogy a témát október végén, november elején az EP plenárisa elé vigyék megvitatásra.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
Részletek >>
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihozAz Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el. X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)