23 találat a(z) OLAF cimkére

Vádemelés jogosulatlanul felvett uniós támogatások miatt Cikk

Egy évtizeddel ezelőtti uniós támogatások jogosulatlan igénybevételével kapcsolatos háromszázmillió forintos költségvetési csalás ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség – tudatták közleményben csütörtökön.

A halastó, az alvállalkozás és a 373 milliós uniós támogatás Cikk

A Fővárosi Főügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult bűnügyben egy halastó tulajdonosa ellen. A bíróság megállapította a bűnösséget, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében fellebbez – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében, amit szerdán juttatott el az MTI-hez.

3 rendelet és 8 határozat jelent meg az éjjel Cikk

Október 13-án, a 2022. évi 165. számú Magyar Közlönyben 3 rendeletet és 8 határozatot hirdettek ki.

Az Országgyűlés előtt van az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat Cikk

Az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések után benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a feltételességi eljáráshoz kapcsolódó jogszabály-módosítások első csomagját hétfőn.

Szigorítaná az uniós pénzek elköltésének ellenőrzését az Európai Parlament. A Fidesz tiltakozik Cikk

Az Európai Parlament (EP) képviselői szerint példátlan mértékű ellenőrzésre van szükség a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források elköltésénél, és a tagállamok együttműködését kérték az uniós költségvetés kárára elkövetett csalások megelőzésére – tájékozatott az uniós parlament csütörtökön.

20 gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumban kipattant vesztegetési ügynek Cikk

A gyanúsítottak közül hét volt vagy jelenlegi minisztériumi tisztviselő ellen folyik nyomozás – írja a hvg.hu.

114 milliót csaltak el, felfüggesztett börtönbüntetést kaptak Cikk

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult – 114 millió forintos – költségvetési csalás ügyében, uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt szerdán három vádlottat a Fővárosi Törvényszék – tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t, hozzátéve: a vádhatóság végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbez.

Több mint 270 millió forintos költségvetési csalás Cikk

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség két férfi ellen, aki több mint 270 millió forintos kárt okozott öntvénygyártáshoz és öntvények megmunkáláshoz szükséges szerszámgépek beszerzését szolgáló uniós támogatások felhasználásánál – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Német javaslat: mikor kellene pénzügyi szankciókat alkalmazni jogállami hiányosság esetén? Cikk

A német EU-elnökség javaslatának értelmében rendszerszintű jogállami hiányosságok (például az igazságszolgáltatás függetlenségének veszélyeztetése) helyett csak akkor kellene pénzügyi szankciókkal szembenézniük a tagállamoknak, ha a jogállamiság elveinek megsértése bizonyíthatóan hatással van az uniós büdzsé szabályos végrehajtására, vagy az Unió pénzügyi érdekeinek a védelmére. Az érintett tagállam az Európai Tanács elé vihetné az ügyet, mielőtt a miniszteri tanács minősített többséggel döntést hozna az esetleges szankciókról, olvasható a Bruxinfo oldalán.

OLAF-ajánlás alapján indult az ügy, vádemelés lett a vége Cikk

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.

Csalás uniós forrásokkal: Magyarország az éllovas Cikk

Toronymagasan vezeti Magyarország az Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) éves jelentésében szereplő listát, amely az uniós források felhasználásánál kért korrekciós lépéseket összegzik. Ez lényegében azt jelenti, hogy tízszer nagyobb a baj a magyar pénzosztással, emiatt itt a legtöbb a büntetés a támogatások szabálytalan elköltése miatt - derül ki a szervezet jelentéséből.

Magyarországnak az uniós pénzek csaknem 4 százalékát vissza kellene fizetnie – javasolja az EU Csalás Elleni Hivatala Cikk

Az uniós kifizetések EU-n belül messze legnagyobb arányának, közel 4 százalékának a visszafizettetését javasolta az uniós kasszába az OLAF 2014 és 2018 között Magyarország esetében – derül ki többek között az EU Csalás Elleni Hivatalának 2018-as jelentéséből, amit kedden mutattak be a sajtónak Brüsszelben.

Csalás gyanúja miatt pénzt kérnének vissza Magyarországtól Cikk

Az EU-ba főként Kínából behozott és vámcsalások által érintett textil és cipőtermékek után kutatva az EU Csalás Elleni Hivatalának látókörébe került Magyarország is, amelynek hatóságaitól alapos nyomozást várnak Brüsszelben – közölték az OLAF éves jelentésének bemutatása alkalmából.

Szigorítaná a pénzügyi csalások elleni szabályokat az Európai Bizottság Cikk

Az Európai Bizottság új szabályokat javasol az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalára (OLAF) vonatkozóan, ezek célja annak biztosítása, hogy az uniós hivatal megfelelő eszközökkel rendelkezzen az Európai Ügyészséggel folytatandó szoros együttműködéshez a csalások unión belül történő feltárása és kivizsgálása érdekében – közölte a brüsszeli bizottság szerdán.

Csalók fókuszában: foglalkoztatási, kutatási támogatások, közbeszerzés Cikk

A közbeszerzés továbbra is vonzó terület a csalók számára, akik korrupció és offshore számlák segítségével követnek el csalásokat. A kutatási és foglalkoztatási támogatásokat is jól „jövedelmező” területnek tartják a csalók – derítette fel tavalyi tevékenysége során az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink