hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kormányinfó: pénzkérés az EU-tól határvédelemre, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, szakmunkáshitel

  • adozona.hu

Az európai ügyekért felelős miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyaljon az Európai Bizottsággal a migráció-ügyben hozott ítéletről – jelentette be a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány tárgyalt a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, továbbá az úgynevezett szakmunkáshitelről is.

Bóka János felhatalmazást kapott a kormánytól, hogy tárgyaljon a Magyarországot elmarasztaló migrációs ítéletről az Európai Bizottsággal. A kormány továbbá térítést kér Magyarország számára a határvédelem érdekében költött kiadásaira.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány tárgyalt a jövő évi költségvetés elveiről, valamint a minimálbér, a garantált bérminimum emeléséről is. Ezek kapcsán hangsúlyozta, hogy az emelést a bruttó keresetemeléshez szeretnék kötni. A már korábban beharangozott „szakmunkáshitelről” elmondta, hogy az nem kizárólag a szakmunkások által lenne elérhető.

A továbbiakban Vitályos Eszter kormányszóvivő az utóbbi időszakban megvalósított beruházásokat sorolta fel, ezt követően a miniszter és a szóvivő újságírói kérdésekre válaszolt.

A kérdésekről és a válaszokról itt olvashat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bontásból származó vasanyag értékesítése II.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Lakásépítési áfa és FAD a vállalkozói lánculatban

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan-bérbeadás áfásan, majd értékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink