hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kivéreztetik a pénztárakat?

  • MTI

A Magyar Pénztárszövetség szerint a jegybank egy készülő rendelettervezete olyan magas eljárási díjakat helyez kilátásba, amelyek elviselhetetlen költségnövekedést jelentenek az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak számára, a kisebb pénztárakat akár a megszűnés is fenyegetheti.

Czöndör Gyula, a szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a tervezett rendelet értelmében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a felügyelt pénzügyi szervezetek által fizetett éves felügyeleti díjon felül minden egyes eljárásnál külön díjat számol fel. A pénztárak esetében például a szabályzatmódosítás jóváhagyásának díja szabályzatonként 200 ezer forint.

A tevékenységi engedély megszerzéséhez 700 ezer forint eljárási díjat kell majd fizetni. Az elnök véleménye szerint ez a magas díj megakadályozza új pénztár megalakítását, hiszen az önkéntes pénztárak civil szervezetek, alapításukhoz mindössze 15 természetes személy szükséges.

A Magyar Pénztárszövetség csütörtöki közleménye szerint a pénztárak működésében gyakoriak a szabályzatmódosítások, amelyeket sokszor a felügyeleti szerv bürokratikus követelményei kényszerítenek ki. Egy-egy nagyobb volumenű módosítási kényszer akár több millió forint eljárási díj megfizetését is eredményezheti.

A szövetség nehezményezi, hogy a rendelettervezet egy kategóriába és bizonyos eljárásoknál egy díjszabásba sorolja az egyes pénzügyi szervezeteket: elszámolóházat, értéktárat, befektetési társaságot, hitelintézetet, biztosítótársaságot vagy önkéntes kölcsönös biztosító pénztárat.

Álláspontjuk szerint ezek a pénzügyi szervezetek sem tőkeellátottságuk, sem piaci pozíciójuk, sem árbevételük, sem költségviselő képességük, de még üzemviteli gazdálkodási szabályaik és előírásaik alapján sem hozhatók egy platformra.

Hozzáteszik, hogy a pénztárak – szemben a társasági pénzügyi vállalkozásokkal – nonprofit, egyesületi tulajdonlású, alapító és szavatolótőke nélkül induló civil szervezetek, amelyek működési költségei az előírások alapján korlátosak.

A Magyar Pénztárszövetség álláspontja szerint a rendelet valójában felülírja a pénztártörvényt, így vélhetően alkotmányellenes.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kölcsönzött munkavállaló átvétele

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Oktatási számla gyermek nevére

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Díjazás munkavégzés hiányában

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs