hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Két lépcsőben nőnek a bérek az állami fenntartású egyetemeken is

  • adozona.hu

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata az állami fenntartású egyetemek esetében is megteremti a kétszer 15 százalékos béremelés jogszabályi hátterét – olvasható a tárca honlapján. Az Országgyűlés egyetértése esetén egy hónapra rövidülhet le a külföldön szerzett diplomák hazai elismerése. A doktori képzés rugalmasabbá válhat azzal, hogy a javaslat szerint a mesterképzés utolsó évével párhuzamosan is elvégezhető lesz.

A törvénymódosítási kezdeményezés az alapítványi és egyházi felsőoktatási intézményekhez hasonlóan az állami fenntartásúakban is megalapozhatja az idén ősszel és jövő januárban két ütemben megvalósuló, harminc százalékot meghaladó béremelést. A parlamenti elfogadással a külföldön végzett magyarok diplomáinak elismerése egy hónapra rövidülhet le. A kormány már dolgozik a folyamat ingyenessé tételén is. A tehetséges fiatalok érdekeit szolgálva változnának a doktori képzés feltételei. A doktoranduszok a legmagasabb szintű posztgraduális képzésen már a mesterképzés utolsó évében tehetnének lendületes tudományos, kutatás-fejlesztési pályakezdésükért.

A törvényjavaslattal a kormány a szakképzés versenyképességét is tovább kívánja erősíteni, tehetséggondozó diákkör és mentorprogram indulna kiemelten a hátrányos helyzetű tanulókra fókuszálva. A technikumokkal és szakképző iskolákkal szembeni alapvető elvárás, hogy mindenféle élethelyzetből induló fiatal számára megteremtsék a személyes boldogulás lehetőségét. Miközben a mérnökképzés előszobájaként egyenes utat kínálnak az egyetemi továbbtanuláshoz, hathatósan kell segíteniük a tisztes megélhetést nyújtó szakmaszerzést is.

A tevékenységét, képzési kínálatát megfelelően tükröző új néven, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemként működhet tovább a Testnevelési Egyetem. A Debreceni Egyetem ellátandó közfeladatai közé bekerülhet a hazai vakcina-előállítás kutatás-fejlesztési és gyártástechnológiai tudásának fejlesztése. Az intézmény bázisán jön létre a működését jövőre megkezdő Nemzeti Oltóanyaggyár a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

2021-ben a GDP közel 1,3 százaléka hasznosul az egyetemeken. Jövőre a több mint 1000 milliárd forintos fejlesztési forrásokat is beleértve ez az arány 1,9 százalék közelébe nő, hazánk a felsőoktatási ráfordításokban így éllovasnak számít Európában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink