hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Két Picasso is kalapács alá kerül

  • MTI

Picasso két festménye lesz a Christie's novemberi New York-i aukciójának fénypontja.

A Femme accroupie en costume turc (Jacqueline) (Guggoló nő török ruhában – Jacqueline) a Christie's becslése szerint akár 30 millió dollárért (9 milliárd forintért) is elkelhet. A festmény korábban nem fordult meg árverésen, három generáción át őrizték egy család magángyűjteményében, ahová 1957-ben került, két évvel azután, hogy elkészült.

Az olaj, vászon portré Picasso második feleségét, Jacqueline Roque-ot ábrázolja. Egy hasonló Picasso-festményt, amelynek címe Femme accroupie au costume turc – Jacqueline, 2007-ben szintén 30 millió dollárért adott el a Christie's.

A novemberi árverés másik sztárja Picasso Mousquetaire a la pipe (Pipázó muskétás) című alkotása lesz.

A festmény 1968-ban készült, előzetesen becsült értékét szintén 30 millió dollárra tették a szakértők. A kép a művész kései pályafutásának egyik meghatározó darabja a Muskétás-sorozatból.

A New York-i aukciósház őszi árverését, november 8. és 12. között rendezik meg.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink