hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kenőpénzt kértek, börtönbüntetést kaptak

  • MTI

Kilenc határrendészt és egy pénzügyőrt sújtott kétéves börtönbüntetéssel jogerősen pénteken a Szegedi Ítélőtábla, a korábban a gyulai határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő vádlottak török kamionsofőröktől kértek kenőpénzt.

A büntetés végrehajtását négy vádlott esetében fölfüggesztette az ítélőtábla.   

A török sofőröket a pénz átadására telefonon rábíró tolmácsot négy év börtönre ítélte a bíróság. A vesztegetést beismerő kamionosokra korábban, jogerősen megrovást szabott ki a Gyulai Törvényszék.   

A bíróság valamennyi vádlottal szemben az átvett kenőpénz nagyságával megegyező vagyonelkobzást rendelt el, a rendőröket pedig a határrendészeti foglalkozás gyakorlásától is eltiltotta.   

A bíróság megállapításai szerint 2010-ben a határrendészek - alappal vagy mondvacsinált indokokkal - szabálysértést állapítottak meg a belépésre jelentkező kamionosoknál, majd szóltak a tolmácsnak, aki telefonon felhívta a sofőröket. Azt mondta nekik, hogy ha meg akarják úszni a büntetést, és gond nélkül szeretnének továbbhaladni, adjanak csúszópénzt a határrendészeknek. Az ítélet szerint a vádlottak 15 alkalommal vettek át a kamionosoktól 10 és 100 euró közötti összeget.

A bűncselekményeket a vádlottak telefonját lehallgatva derítette föl a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hegedűs István tanácsvezető bíró a határozat indoklása során kifejtette, az ítélőtábla gyakorlata egységes abban, hogy a vesztegetést elkövető hivatalos személyekre – az összeg nagyságától függetlenül – szabadságvesztés büntetést szab ki.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Tevékenységi kör bővítése

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Áfa – önellenőrzés

Nagy Norbert

adószakértő

Külföldi utas áfa

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close