hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kamattámogatott munkáshitellel tenné vonzóvá a hazai munkavégzést a fiataloknak a kormány

  • MTI

Körülbelül 300 ezer fiatal jogosult a munkáshitelre, ami a szakképzésben tanulóknak szól, valamint azoknak a fiataloknak, akik érettségi után elhelyezkednek a munkaerőpiacon – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán, közölte az MTI.

Varga-Bajusz Veronika kiemelte, hogy a 17 és 25 év közötti fiatalok vehetik föl a munkáshitelt, amelynek fontos feltétele még legalább 3 hónapos munkaviszony vagy vállalkozói jogviszony. A hitelt igénylő fiataloknak vállalniuk kell, hogy öt évig Magyarországon dolgoznak, valamint, hogy a hiteltörlesztés alatt végig fenntartják a munkaviszonyukat vagy vállalkozói jogviszonyukat. A hitel igénylésénél fontos szempont még az adótartozás-mentesség is.

Varga-Bajusz Veronika elmondta, hogy maximum 4 millió forint a felvehető összeg, de a fiatalok szabadon dönthetnek, hogy mennyire van szükségük.

Rámutatott, a munkáshitel kamattámogatott, 10 éves futamidővel rendelkezik és szabadon felhasználható, utóbbi azért lényeges, mert többféle élethelyzetben kell tudnia segíteni. Példaként említette, hogy a vállalkozást indító fiatal az eszközbeszerzéstől kezdve a műhelybérlésig bármire fordíthatja a munkáshitelt, amellyel a foglalkoztatásban álló fiatal pedig egyéni életkörülményein tud segíteni akár gépjármű vásárlásnál, akár a lakhatásnál.

„A kormány célja továbbra is, hogy a családosokat támogassa” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy ezért itt is elérhető az a lehetőség, amely szerint egy gyermek után a törlesztőrészletből két év szünetelést lehet kérni, két gyermek után a szünetelés mellett a tartozás felét elengedik és három gyermek után a teljes tartozást elengedik – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink