hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jogosulatlanul gyűjtöttek ügyfélpénzeket

  • adozona.hu

Az MNB összesen 45,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FxLoop Investment Kft.-re és egy magánszemélyre visszafizetendő pénzeszközök jogosulatlan gyűjtése miatt és megtiltotta a jegybanki engedély nélküli tevékenység folytatását. Az ügy kapcsán az MNB már tavaly figyelmeztette a fogyasztókat és büntetőfeljelentést is tett – írja honlapján az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított piacfelügyeleti eljárás keretében vizsgálta, hogy a budapesti FxLoop Investment Kft. (FxLoop) és Sz. Tamás Péter végez-e jegybanki engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. Az MNB már eljárása közben ideiglenes intézkedést rendelt el a társasággal szemben, illetve – eddigi gyakorlatával összhangban – annak adatait már korábban megjelentette honlapja Figyelmeztetések menüpontjában. Ideiglenes intézkedéseként az eljárást lezáró döntéshozatalig azonnali hatállyal megtiltotta, hogy az FxLoop bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

Vizsgálata során a jegybank feltárta, hogy az FxLoop jelentős, 3 hónapos futamidőre akár 8-9 százalékos kamatot ígért ügyfeleinek a társaság számára általuk nyújtott kölcsönökről szóló szerződésekben. Az Sz. Tamás Péter által megkötött hasonló szerződések színlelt módon kamatmentesek voltak, ám ezeknél a visszafizetendő szerződéses összeg vagy már tartalmazta a kamatot is, vagy az ügyfelek szóban kaptak ígéretet a kamatfizetésre. Sz. Tamás Péter – a jogsértő tevékenység „ötletgazdája” – az FxLoop számára is aktív marketing, ügyféltoborzó tevékenységet végzett, illetve közreműködött az ügyletek technikai lebonyolításában.

Az MNB megállapította, hogy az FxLoop és Sz. Tamás Péter üzletszerűen – rendszeresen, nyereség, illetve vagyonszerzési céllal, egyedileg előre meg nem határozott személyektől – gyűjtöttek visszafizetendő pénzeszközöket, miközben ehhez nem rendelkeztek az MNB engedélyével. A jogszabály szerint üzletszerű betétgyűjtési tevékenységet itthon kizárólag jegybanki engedéllyel bíró pénzügyi intézmény (hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás) végezhet.

Mindezek nyomán az MNB ma közzétett határozatában az FxLoop társaságot 39 millió forint, Sz. Tamás Pétert engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység miatt 2,6 millió forint, az FxLoop jogosulatlan pénzügyi tevékenységében való érdemi közreműködés miatt pedig 3,9 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta, hogy az MNB engedélye nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végezzenek. A jegybanki döntés semmilyen formában nem érinti az FxLoop vagy Sz. Tamás Péter ügyfeleivel szemben fennálló, már átvett pénzeszközökre vonatkozó visszafizetési kötelezettségét.

A bírságösszeg meghatározásánál az MNB figyelembe vette az FxLoop és Sz. Tamás Péter által kötött kölcsönszerződések összegét. Az FxLoop esetében súlyosító körülménynek számított, hogy a társaság a jogszabályban megkívánt garanciák hiánya okán jelentős befektetői kockázatot idézett elő, valamint tevékenységét huzamosabb ideig végezte. Sz. Tamás Péter esetében szintén súlyosító körülményt jelentett, hogy a vonatkozó jogszabályokat rendszeresen, hosszabb időn át szegte meg. A jegybank eljárása során büntetőfeljelentést is tett az ügy kapcsán.

Az MNB a jelen ügy kapcsán ismételten figyelmeztet: az MNB által kezdeményezett – éppen a gazdasági társaságok „felhasználásával” elkövetett jogsértések megnehezítését célzó – jogszabály-módosításnak köszönhetően a jogosulatlan szolgáltató tevékenységében érdemben közreműködő magánszeméllyel szemben is kiszabható (akár 100 millió forintig terjedő) piacfelügyeleti bírság. Erre – mint az a jelen ügyben is történt – különösen akkor kerülhet sor, ha az illető a jogosulatlan szolgáltató tevékenységében kezdeményező, irányító vagy éppen szervező funkciót tölt be – olvasható az mnb.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink