hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentősen drágultak a használt autók

  • MTI

Tavaly 43 százalékkal, 4 millió forint közelébe emelkedett a használt autók átlagos hirdetési ára , az autók átlagéletkora azonban csak fél évvel csökkent; a drágulás idén is jelentős lehet – közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu.

Két év alatt több mint 2 millió forinttal drágultak a használt autók: 2020 első negyedévében 2,55 millió forint volt a hirdetési átlagár, a tavalyi utolsó negyedévben viszont már 4,68 millió, ami 83,5 százalékos drágulást jelent.

A meghirdetett autók átlagéletkora ugyanakkor fél évvel, 12,5-ről 12 évre csökkent. Ennek oka a közlemény szerint az, hogy az emelkedő árak mellett a legolcsóbb autók iránt akkora az érdeklődés, hogy azokat gyakorlatilag bármikor el lehet adni, akár hirdetés nélkül is.

A Használtautó.hu jelezte, hogy az új személyautók piaca a második éve csökken, de már nem elsősorban a kereslet, hanem a kínálat hiánya fékezi a piacot. A vevők ezért a használt autók felé fordulnak, és ezt erősíti az új autók drágulása is. A használt autók esetében a hazai tulajdonosváltások száma tavaly november végéig a 2019-es rekordévhez képest 1,6 százalékkal, 2020-hoz képest pedig 3,8 százalékkal nőtt.

Katona Mátyás, a portál szakértője a közleményben kifejtette: idén várhatóan folytatódik a használt autók elmúlt két évben tapasztalt jelentős drágulása. Így az eladás helyett még befektetési céllal is inkább a vásárlás lehet a jó döntés a használt autók piacán, és érdemes gyorsan lépni azoknak, akik vásárláson gondolkodnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink