hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingyenes lesz az első nyelvvizsga a fiataloknak

  • adozona.hu

Ingyenes lesz az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin az Országos Diáktanács csütörtöki ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van.

A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését – tette hozzá.

Követelmény, hogy az írásbeli és a szóbeli vizsgája legyen a támogatottnak. A térítés összege megegyezik az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díjával, vagyis 34 500 forint – mondta Novák Katalin.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink