adozona.hu
Harminc éves az adóhatóság
//adozona.hu/altalanos/Harminc_eves_az_adohatosag_VR22FL
Harminc éves az adóhatóság
Az elmúlt 30 évben többszörösére nőtt az adóhatóság ügyfeleinek száma, a személyi jövedelemadó 11 kulcsából egy lett, és az egykor újdonságot jelentő személyijövedelemadó-bevallást már nem az adózók, hanem a hivatal készíti – emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a szervezet megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából adott nyilatkozatában.
A bevalláskészítés a történelmi múlt részévé vált. A NAV elektronikus szja-rendszere a lakosságot mentesítette a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól – hangsúlyozta az államtitkár.
Tállai András kiemelte, hogy az 1987-es adóreform – amely többek között visszahozta a közteherviselés alkotmányos kötelezettségét a magánszemélyek és a gazdálkodók részére is – a piacgazdaság irányába tett első lépésként jelentősen hozzájárult a politikai rendszerváltáshoz is. Az adóreform megvalósításában kulcsszerepet játszott az éppen harminc éve létrehozott APEH.
Az államtitkár elmondta, hogy 1988-ban 78 ezer gazdálkodót tartott nyilván az APEH, ma ennek tízszeresét, 747 ezer céget és vállalkozást.
Az eltelt 30 évben az egyéni vállalkozások száma is több mint a duplájára nőtt, most megközelíti a 444 ezret. Viszont például 30 éve változatlanul él a vállalkozások egységes azonosítására alkalmas úgynevezett 11 pozíciós adószám. Ez még most is az adóigazgatási nyilvántartás alapja.
Tállai András emlékeztetett, hogy az adóreform első évében, 1988-ban még tizenegy szja-kulcs volt, és havi 66 667 forintos kereset fölött 60 százalék volt az adó.
A személyi jövedelemadó jelenlegi 15 százalék, ezzel Magyarország ezüstérmes az Európai Unióban, csak Bulgáriában kell kevesebb adót fizetnie a lakosságnak a jövedelme után.
Hozzászólások (0)