hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gondok a műtrágyagyártásban: ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb üzeme

  • adozona.hu

Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomures a magas gáz- és villamosenergia-árak miatt – közölte a vállalat.

A villamosenergia, de főleg a földgáz magas ára miatt kénytelen a cég ideiglenesen leállítani a termelést, nem folytatható az üzem fenntartható működése a jelenlegi körülmények között – indokolta a döntést Harri Kiiskit, az Azomures vezérigazgatója.

Közlése szerint Európa-szerte hasonló intézkedéseket hoztak más gyártók is, és közölte, hogy a termelés újraindítása főként a földgáz árától függ. Közölte, hogy az ügyvezető vezetésnek a termelés felfüggesztéséről szóló döntését elfogadta az igazgatótanács, és nyomatékosította: a döntésnek nincs hatása az alkalmazottakra, akik továbbra is bejárnak dolgozni. Ebben az időszakban azokra a karbantartási munkálatokra összpontosítanak, amelyeket a hideg hónapok alatt is el tudnak végezni. Hozzátette: arra számítanak, hogy január és február kritikus hónapok lesznek.

Emlékeztetettek, hogy az Azomures Románia egyik legnagyobb gázfogyasztója, ő használja el az éves román gázfogyasztás 10 százalékát és a romániai farmok mintegy felét látja el műtrágyával. Úgy vélik, hogy az Azomures a román élelmiszeripar biztonságának az egyik alappillére, ezért arra kérték a bukaresti parlamentet és a kormányt, hogy idejében enyhítsék a gáz magas ára okozta nehézségeket, hogy az ország élelmiszerellátási biztonsága ne kerüljön veszélybe 2022-ben.

A 2012 óta a svájci Ameropa csoport tulajdonában levő üzem 1100 dolgozót foglalkoztat. Tavaly 12 százalékkal, 1,836 milliárd lejre (1 román lej 73,55 forint) nőtt az árbevétele, veszteségét a 2019-ben jegyzett 96 millió lejről 28 millió lejre mérsékelte.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink