hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Felújítják a Westend plázát Budapesten

  • adozona.hu

Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak – közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.

A tájékoztatás szerint a bevásárlóközpontban jelenleg több mint 400 üzlet található, ennek több mint egyharmada kicserélődött az elmúlt három évben egy tudatos, új célcsoportokat célzó stratégia eredményeképpen.

A következő három évben számos új üzlet és szolgáltatás, valamint további fejlesztések várják majd a látogatókat. Az épület egyes részeit felújítják, így a csaknem 50 éttermet és kávézót magában foglaló ételudvart is.

Az átalakítás során maximálisan kihasználják a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket – jelezte a tulajdonos. A logó mellett megújul a tájékoztatórendszer is, ahol szintén a digitális felületeket helyezik előtérbe. A bevásárlóközpont a jövő év első felében bevezeti az egyszerű, papírpénzmentes parkolást.

A pláza évente több mint 20 millió látogatót fogad. Az MTI kérdésére a West End Magyarország arról tájékoztatott, hogy az elmúlt három évben átlagosan 5 százalékkal nőtt a látogatószám. A társaság éves árbevétele meghaladja a 30 millió eurót.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink