hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Év végi juttatás: a magyar cégek alig több mint fele tervez adni a munkavállalóinak

  • MTI

A hazai cégek 58 százaléka tervez év végén valamilyen eseti juttatást adni munkavállalóinak – derül ki a Magyar Utalvány Zrt. októberben végzett felméréséből.

A legjellemzőbb jutalmazási forma a bérrel megegyező módon adózó kifizetés, például a bónusz vagy a jutalom; a válaszadók több mint fele választja ezt. A kutatásban részt vevők 22 százaléka tervez valamilyen tárgyi ajándékot, 20 százalékuk pedig csekély értékű ajándékot adni, utalvány formájában.

Azon cégek közül, amelyek idén nem terveznek év végi juttatást adni, a legtöbben azzal indokolták döntésüket, hogy ez korábban sem volt jellemző náluk – ismertette a közleményben Ferenczi Róbert, a Magyar Utalvány Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a megkérdezettek 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy korábban adtak valamilyen juttatást, de most nem tudják azt kigazdálkodni. A vállalkozások közel 4 százaléka jótékony célra fordítja ezt a keretet.

Üzleti partnereinek a kutatásban részt vevő cégek 52 százaléka adna ajándékot; a válaszadók közel fele 5000 forint alatti összegben gondolkodik. A leggyakoribb továbbra is a tárgyi ajándék, de ebben a szegmensben is választják az utalványokat, illetve akár különféle eseménybelépőket is.

A Magyar Utalvány Zrt. a magyar juttatási piac egyetlen 100 százalékban hazai tulajdonú utalványkibocsátója, terméke a Nemzeti Utalvány.

A papíralapú utalvány nem minősül béren kívüli juttatásnak, eseti juttatási forma, amely 35,99 százalékos adótartalom mellett adható, szemben a bér jellegű kifizetések 75,94 százalékos közterhével. Évente egyszer alkalmazható kedvezményes adózással a munkavállalóknak és közvetlen hozzátartozóiknak, a minimálbér 10 százalékáig; összege idén évi 16 700 forint. Az utalványt a munkavállalók napi szükségleteikre költhetik, többek között élelmiszerre, műszaki cikkre vagy ruházatra, több mint 4000 beváltóhelyen Magyarországon – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink