hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyivel nőtt tavaly az átlagbér – kinek jutott az emelésből?

  • adozona.hu

Átlagosan 12,9 százalékkal nőttek 2017-ben a bruttó és a nettó átlagkeresetek is az előző évhez viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagbér 297 ezer, a nettó pedig 197 500 forint volt tavaly.

Január kivételével minden hónapban kétszámjegyű növekedést mutattak a keresetek az elmúlt évben. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – magyarázza az adatokat a KSH.

Decemberben 327 700 forint volt a bruttó átlagkereset, 13,5 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 900 forint volt a múlt év végén, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forintra becsülhető – tette hozzá a KSH.

A vállalkozások körében 13,1 százalékkal voltak magasabbak a decemberi keresetek az egy évvel korábbinál, a költségvetési szférában 13,6 százalékkal nőttek a bérek. Az év végi jutalmakat, prémiumokat a költségvetési szektorban már novemberben is fizették, mert az egyszeri járandóságok decemberben csak 5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, és átlagosan 29 ezer 600 forintot tettek ki, míg novemberben 49,8 százalékos növekedéssel meghaladták a 36 ezer forintot.

A vállalkozásoknál 340 ezer forint volt a decemberi és 309 ezer forint az egész évi átlagkereset, a költségvetésben ez 301 ezer, illetve 275 ezer forint volt.

Decemberben a foglalkoztatottak létszáma 57 ezerrel több volt az egy évvel korábbinál, a versenyszférában 66 ezerrel nőtt, a költségvetési szektorban 34 ezerrel csökkent a létszám, míg a közfoglalkoztatottak száma 47 ezerrel kevesebb volt, mint 2016 végén.

Az iparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 11,8 százalékkal nőtt éves összevetésben decemberre és megközelítette a 340 ezer forintot, az építőiparban 19,4 százalékos emelkedéssel 271 ezer forintra emelkedtek a bruttó keresetek. Az ingatlanügyletek szolgáltatási területén 18,1 százalékkal emelkedtek a bruttó jövedelmek és átlépték a 347 ezer forintot. Az energia szektorban az 556 ezer forintot is meghaladta a bruttó átlagkereset, viszonylag szerény 7,2 százalékos emelkedéssel. A pénzügyi, biztosítási területen 623 ezer forint volt a bruttó átlagbér 8,8 százalékos éves emelkedéssel.

A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén a bruttó átlagkeresetek 199 ezer forintot tettek ki, annak ellenére, hogy 14,8 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedelemben az átlaghoz közeli, 13,4 százalékos volt a keresetek emelkedése, és elérték a 296 ezer forintot.

A költségvetési szektorban 7,7 százalékkal 391 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagkereset a közigazgatás és védelem területén, és 9,7 százalékkal 319 ezer forintra az oktatásban. Az egészségügyben 15,3 százalékos béremelkedést regisztrált a statisztika és 321 ezer forint volt az átlagbér, a szociális ellátásban 133 ezer forint maradt az átlagnál alacsonyabb 10,3 százalékos emelkedéssel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink