hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Álhírek, manipuláció, félretájékoztatás: mit tesznek ellenük a techcégek?

  • MTI

Az Elon Musk által nemrég felvásárolt Twitter az elmúlt 6 hónapban kevesebbet tett az álhírek terjedésének megállítása érdekében, mint versenytársai, az Alphabet, a Meta, a Microsoft vagy a TikTok – állapította meg csütörtökön az Európai Bizottság.

A techcégek csütörtökön ismertették jelentéseiket arról, hogy az elmúlt fél évben milyen lépéseket tettek a félretájékoztatás ellen az Európai Unió erre vonatkozó, szigorított szabályai értelmében. Be kellett számolniuk arról, hogy mennyi hirdetési bevételtől fosztották meg az álhíreket terjesztő oldalakat, a politikai hirdetések számáról vagy értékéről, a befogadott és elutasított politikai hirdetések számáról és az észlelt manipulatív tevékenységekről.

A techcégekre vonatkozó magatartási kódexet tavaly szigorította a bizottság azzal, hogy összekapcsolta a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabállyal, amely lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy akár éves bevételük 6 százalékára büntessék az előírásokat megszegőket.

„Csalódott vagyok, amiért azt látom, hogy a Twitter beszámolója elmarad a többitől. Komolyabb elhivatottságot várok el a kódexből fakadó kötelezettségeik mellett” – fogalmazott Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos. A bizottság szerint a Twitter beszámolójából hiányoztak adatok, és nem derül ki belőle, milyen lépésekkel támogatja az ellenőrzést.

Csütörtökön a TikTok bejelentette, hogy további intézkedéseket tervez az álhírek terjedése ellen; szélesíti a tényellenőrzést és újabb biztonsági funkciókat vezet be az applikációban.

„Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen részletes adatokat tudunk közölni, tisztában vagyunk azzal, hogy sok még a teendő” – tudatta blogposztjában Caroline Greer, a TikTok PR-igazgatója.

Greer bejelentette, hogy kiterjesztik, mely oldalakat jelölnek meg állami médiaként, szigorúbban lépnek fel az Ukrajnával kapcsolatos álhírekkel szemben, Európában több nyelven is ellenőrizni fogják a tényeket, több bejelentéssel fognak foglalkozni, és a hirdetésekben is szigorúbban lépnek fel a félretájékoztatás ellen.

A kódex aláírói csütörtökön átláthatósági központot is létrehoztak, amelyen keresztül az uniós állampolgárok, kutatók és civilszervezetek is betekintést nyerhetnek abba, hogy a cégek milyen lépéseket tesznek az álhírek ellen.

A következő erről szóló jelentés júliusban esedékes.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink