Egyre népszerűbb a SZÉP-kártya

  • MTI/Adózóna

A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül – sommázza közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az év első nyolc hónapjában a SZÉP-kártya-feltöltések összértéke meghaladta a 294 milliárd forintot, ami 12,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nyár folyamán közel 100 milliárd forintot ért el a feltöltések összértéke, a költések összege meghaladta a 133 milliárd forintot.

A közel 100 milliárd forintos SZÉP-kártya feltöltés összértéke 15 százalékkal haladta meg az előző évi értéket. Júniusban a feltöltések összege meghaladta a 35 milliárd forintot, ami az előző év ugyanezen időszakát 11,8 százalékkal múlta felül. Júliusban a feltöltések összesített értéke 15,6 százalékkal, közel 33 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, míg augusztusban megközelítette a 31 milliárd forintot, ami 2023 hasonló időszakát 18,2 százalékkal múlta felül.

A kártya népszerűsége nem csupán a feltöltések mértékében, hanem a felhasználás terén is kiemelkedő: 2024 nyarán több mint 133,3 milliárd forintot használtak fel a SZÉP-kártya-tulajdonosok, 8,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. 2024 júniusában összesen 38,8 milliárd forintot, tavalyhoz képest 8,6 százalékkal többet használtak fel a kártyatulajdonosok, míg júliusban 47,9 milliárd forintot használtak fel, 11,9 százalékkal többet, mint 2023 júliusában. A nyár utolsó hónapjában a SZÉP-kártya-költések összértéke megközelítette a 46,6 milliárd forintot, ami 5,1 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának értékét.

2024 augusztus végén a SZÉP-kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre, míg tavaly augusztus végén 77,7 milliárd forint volt elérhető.

A magyarországi turizmus idén is rekordszinten teljesít, soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint ebben az évben. Az idei év első nyolc hónapjában a hazai szálláshelyek 31,5 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 5,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, míg a vendégek száma 10,7 százalékkal haladta meg a 2023. január-augusztusban mértet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országbeli állampolgár bejelentése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Kkv besorolás – transzferár-kötelezettség 1-2. rész

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

EMVA támogatás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink