hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egymillió dollárért kelhet el Don McLean Vincent van Gogh előtt tisztelgő dalának kézirata

  • MTI

Egymillió dollárért (412 millió forintos) kelhet el Don McLean amerikai énekes-dalszerző és gitáros Vincent van Gogh előtt tisztelgő dalának kézirata egy novemberi New York-i árverésen.

A Vincent című szám eredeti, kézírásos szövegére november 11. és 13. között a New York-i Hard Rock Caféban és online lehet majd licitálni. A bevétel egy részét a Don McLean Alapítvány kapja.

A dal szövegét McLean ceruzával vetette papírra.

Az értékes relikvia csak egyike az amerikai énekes-dalszerző több száz személyes tárgyának, amelyet árverésre bocsátanak a Julien's aukciósház által szervezett aukción.

A 76 éves zenész elmondta: úgy döntött, hogy egy csomó dologtól megszabadul, köztük 25 gitártól, ékszerektől, fellépőruháktól és értékes óráktól.

Az 1971-ben megjelent, Vincent című számot a híres holland festő Csillagos éj című képe inspirálta, a dal a Starry, Starry Night (Csillagos, csillagos éj) sorral kezdődik. Mint McLean felidézte, miközben a dalt írta, Van Gogh képét nézte.

A Vincent a zenész egyik leghíresebb száma az American Pie című albumról. Az American Pie című szám kéziratát 2015-ben 1,2 millió dollárért (495 millió forint) vásárolták meg egy árverésen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink