adozona.hu
Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
//adozona.hu/altalanos/GVH_kartell_hatosagi_eljaras_Deli_Korvasut__J0X1ZJ
Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a közérdek védelme és az uniós forrásvesztés kockázata miatt a tudomására jutáskor elrendelte a budapesti Déli Körvasút beruházás körülményeinek felderítéséhez szükséges hatósági eljárást. A GVH leszögezi, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben. Sem hazai állami, illetve kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a GVH-hoz, írja honlapján a hivatal.
A Gazdasági Versenyhivatal nyomon követi a budapesti Déli Körvasút beruházással kapcsolatos információkat, és – egyelőre a sajtón keresztül – értesült arról, hogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a GVH-hoz fordul az ügyben. Hivatalos megkeresést, konkrét bejelentést a GVH egyelőre nem kapott, ahogy korábban a beruházás ajánlatkérője, illetve egyéb állami-kormányzati szervek, uniós szervezetek sem fordultak a nemzeti versenyhatósághoz.
A beruházás ajánlatkérőjének törvényi kötelezettsége jeleznie a GVH-nak, ha egy tenderen a versenyszabályokba ütköző magatartást észlel. A Kbt. 36. § (2) bekezdése kimondja, hogy „Amennyiben az ajánlatkérő az adott közbeszerzési eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, köteles azt – a Tpvt. bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint – jelezni a Gazdasági Versenyhivatalnak.”
A GVH arra is felhívja a figyelmet, hogy a tiltott versenykorlátozó megállapodások felderítéséhez rendelkezésére álló hatósági eszköz a helyszíni rajtaütés lehetősége, amit a GVH vizsgálói minden esetben bírói engedéllyel végezhetnek. Az egyes vállalkozások között megvalósult jogsértő egyeztetések hatékony felderítését, a bizonyítékok begyűjtését, a nyilvánosság ideje korán történő bevonása jelentősen nehezíti, adott esetben meg is hiúsíthatja, ilyen esetben ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az érintett cégek eltüntetik a bizonyítékokat.
Ez az oka annak, hogy a GVH a cégek közötti tiltott együttműködések konkrét vizsgálatairól, az induló, illetve folyamatban lévő versenykorlátozó kartellügyekről nem közöl információt, mert a proaktív kommunikáció az eljárások további eredményességét veszélyeztetné.
A GVH jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást, összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartelleljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig eddig már hat új kartelleljárás megindítására került sor.
Hozzászólások (0)