hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egymilliárddal növelték a praxisvásárlási támogatások keretét

  • MTI/Adózóna

Egymilliárd forinttal emelték a háziorvosi praxisvásárlásra és letelepedésre fordítható támogatás keretét, 160 pályázat érkezett – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár pénteken az M1-en.

A praxisvásárlásra rendelkezésre álló határidő lejártával Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: több mint 160 pályázatot kell majd elbírálnia a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.

Hangsúlyozta: a korábbi évekhez képest újdonság, hogy nettó 20 millió forintot kaphat az az orvos, aki egy több mint öt éve üres helyre szeretne menni dolgozni, és idéntől a fogorvosok is megpályázhatják letelepedésre ezt az összeget.

Közölte: egy éve csak 750 millió forintot lehetett erre elkölteni, idén már 500 millióval többet, de amikor látták, hogy milyen nagy az érdeklődés, megemelték a keretet újabb egymilliárddal, tehát több mint 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta azt is, hogy két éve 300 körül van a tartósan betöltetlen orvosi praxisok száma.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink