hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Devizahitelek: ellentétesek az uniós joggal a magyar jogszabályok

  • MTI

Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket – közölte döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság ítéletében hangsúlyozta, a szerződésnek megsemmisíthetőnek kell lennie, amennyiben az tisztességtelen szerződési feltétel nélkül nem teljesíthető.

2014-ben Magyarország több törvényt hozott a devizaalapú kölcsönszerződések tisztességtelen szerződési feltételeinek módosítása érdekében. A törvények ugyanakkor nem vonatkoztak e szerződések árfolyamkockázathoz kapcsolódó rendelkezéseire, amelyet így továbbra is a kölcsön felvevője viselt. A törvények azt is előírják, hogy a hitelfelvevő nem nyilváníttathat visszamenőlegesen érvénytelennek olyan kölcsönszerződést, amely olyan tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaz, mint például az árfolyamkockázat.

Ítéletében az uniós bíróság kimondta, egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, és így nem róhat kötelezettséget a fogyasztóra. Számára olyan helyzet visszaállítását kell lehetővé tenni, mint amilyenben az említett szerződéskikötés hiányában lenne.

Az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltételt illetően a bíróság rámutatott, abban az esetben, ha bizonyítják e szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, az ilyen rendelkezést tartalmazó szerződés érvényben tartása nem tűnik jogilag lehetségesnek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink