hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben: a munka- és tűzvédelmi oktatások kikerültek a körből

  • MTI

Január elsejétől tovább csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

A felnőttképzési rendszer megújításának elsődleges célja megmutatni, milyen képzésekben érdemes részt venni a munkaerőpiacon való eredményes érvényesüléshez, ehhez szükség van a képzésekre vonatkozó adatokra, de január elsejétől már kevesebb az ehhez kapcsolódó adminisztrációs teher – tette hozzá György László.

A felnőttképzési szabályozás változásai a vállalati belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítését, és az adatszolgáltatási és adatkezelési kötelezettségek csökkentését érintik. A módosítás következtében nem tartoznak a vállalati belső képzések körébe – azaz semmilyen adminisztráció nem terheli – a hat óránál rövidebb képzések, valamint szintén kikerültek a törvény hatálya alól a munkavállalók számára nyújtott munka- és tűzvédelmi képzések.

További fontos könnyítést jelent a vállalkozások számára, hogy a képzésekhez kapcsolódó adatszolgáltatást elég negyedévente – tehát évente összesen négy alkalommal – teljesíteniük. A belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítésén túl minden felnőttképzés esetében kevesebb adatszolgáltatásra van szükség, valamint jelentősen – csaknem a felére – csökkent a kezelendő személyes adatok köre is.

A tavaly szeptember 1-jén elindult új felnőttképzési rendszer bevezetésének célja az adminisztratív terhek csökkentése mellett a képzések mérhetőségének kialakítása és munkaerőpiaci relevanciájának javítása, a felnőttképzésben résztvevők számának növelése, valamint a kimenetvezérelt – azaz a szabályozás fókuszát a folyamatról a kimeneti mérésre áthelyező – képzési rendszer létrehozása volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Őstermelő biztosítási jogviszonya

Széles Imre

tb-szakértő

Közüzemi költségek továbbszámlázása bérlőnek

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs