hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Célzott ellenőrzések: a Fehér Ház április óta tud az adóhatósági belső vizsgálatról

  • MTI

A Fehér Ház vezető tisztségviselői április óta tudtak az amerikai adóhatóságnál (IRS) folytatott belső vizsgálatról, valamint arról, hogy az valószínűleg meg fogja állapítani, hogy a hatóságnál célzott és fokozott ellenőrzésnek vetettek alá konzervatív csoportokat - erősítette meg hétfőn Jay Carney, a washingtoni elnöki hivatal szóvivője.

Carney szerint ugyanakkor az elnöki apparátus tagjai erről nem tájékoztatták Barack Obamát és a Fehér Ház nem avatkozott be a vizsgálat menetébe. Az elnök a múlt héten kijelentette, hogy a botrányról ugyanúgy május 10-én értesült, mint a közvélemény, amikor az IRS egyik illetékese egy jogászfórumon bocsánatot kért a visszaélésekért.

"Kardinális szabály, hogy nem avatkozunk be egy független vizsgálat menetébe és semmi olyat sem teszünk, ami annak a látszatát keltheti. Ehhez tartottuk magunkat" - mondta Carney.
   
A pénzügyminisztériumi főellenőrének az adóhivatali vizsgálatról készített jelentésének múlt heti közzététele óta a republikánus politikusok azt próbálják meg kideríteni, hogy tudhatott-e a szabálytalanságokról az akkor újraválasztásáért küzdő elnök már a 2012-es kampány idején is.
   
A szenátus pénzügyi bizottságnak vezetői hétfőn kétpárti levélben kértek felvilágosítást az IRS ügyvivő biztosától egyebek között arról, hogy a botránnyal kapcsolatban folyt-e kommunikáció a Fehér Ház és az adóhivatal között.
   
Az elnöki hivatal tisztségviselői napokon át azt állították, április 22. óta mindössze annyit tudtak, hogy az IRS-nél vizsgálat folyik, amelyben érintett a hivatal cincinnati képviselete is. A visszaélések zömét állítólag itt követték el.
   
A The Wall Street Journal hétfőn ezzel szemben azt közölte, hogy Kathryn Ruemlert, a Fehér Ház vezető jogtanácsosát április 22-én ennél sokkal többről tájékoztatták a pénzügyminisztérium jogászai. Arról, hogy egy hamarosan befejeződő főellenőri audit valószínűleg meg fogja állapítani: a hivatal munkatársai "nem megfelelő" módon vetettek alá vizsgálatnak konzervatív csoportokat.
   
Carney hétfőn kijelentette: Ruemler április 24 óta tudja, hogy a vizsgálat feltehetően bizonyítékokat talált a konzervatív csoportok célzott ellenőrzésére. A szóvivő szerint a jogtanácsos erről tájékoztatta Densi McDonough-t, a Fehér Ház kabinetfőnökét és az elnöki hivatal több tisztségviselőjét, de magát Barack Obamát nem, mert az elnököt "helytelen lett volna" egy lezáratlan vizsgálatról informálni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

NAV igazgatási szünet, döntéshozatal

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Magyarországi lakás eladásából származó jövedelem

Antretter Erzsébet

adószakértő, Adótanácsadási Üzletágvezető

Niveus

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Nyilt végű pénzügyi lízing le nem vonható áfa, tao

Antretter Erzsébet

adószakértő, Adótanácsadási Üzletágvezető

Niveus

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink