hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tervben néhány, cégeket segítő bürokráciacsökkentő intézkedés

  • MTI/Adózóna

A vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása, a kedvezőbb üzleti környezet kialakítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatai alapján – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön egy – Parragh Lászlóval, az MKIK elnökével közösen tartott – sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az ITM megbízásából kérdőíves és interjús kutatást végzett 2020 március és április között a hazai kis- és középvállalkozások körében a cégek versenyképességét gyengítő adminisztrációs terhek beazonosítására.
    
Parragh László elmondta, hogy 1500 cég kérdőíves válaszából, valamint több cégvezetővel készített mélyinterjúból összeállított kutatásuk azt mutatja, hogy bár jelentősen javult az cégek bizalma az államigazgatással szemben, ugyanakkor az üzleti környezetük további javulását várják, egyebek közt például kiszámítható és egyszerűbb adó- és pályázati rendszert szeretnének a vállalatok.
    
György László közölte: a tárca többi között javaslatot tesz a közjegyzői díjak felülvizsgálatára, különös tekintettel a válsághoz kapcsolódó hitel- és egyéb pénzügyi termékeknél. A koronavírus-járvány miatt pedig még fontosabbá vált, hogy a vállalkozások pénzügyi forráshoz jussanak, ezért a pályázati adminisztráció további egyszerűsítését javasolják.

Elmondta, hogy a gazdaságvédelmi akciótervben a munkahelyvédelmi bértámogatásnál a vállalkozások jelzései alapján a pályázathoz szükséges dokumentumokat a korábbi 10 oldalról már 1 oldalra egyszerűsítették.

Parragh László felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős adatmennyiség van a kamaránál és az államigazgatásban, az adatbázisok összekötésével pedig párhuzamos információkat lehetne kiszűrni. Megjegyezte, az adatvédelem miatt ugyanakkor nem lehet nyilvánosságra hozni bizonyos információkat, holott ez az üzleti biztonságot segítené.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Katás csed és gyed számításának alapja

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Jövedelem piaci érték alatti bérleti díj miatt

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szövetkezet igazgatójának jogviszonya

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close