25 találat a(z) MKIK cimkére

Cikk

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A megállapodás célja elősegíteni a magyar gazdaság növekedését, az árstabilitás elérését, annak fenntartását, a megalapozott gazdasági döntéshozatalt – közölte Varga Mihály MNB-elnök az aláírást követően tájékoztatón.

Cikk

A NEXON – a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakmai támogatásával – idén is meghirdeti az ország egyik legrangosabb szakmai versenyét, ahol a bérügyvitel területén dolgozó szakemberek mérhetik össze tudásukat – olvasható a NEXON Adózónához eljuttatott közleményében.

Cikk

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) megújult elnöksége, amely jelentős cégek vezetőiből, kis- és középvállalatok képviselőiből, valamint a területi kamarák elnökeiből áll, megtartotta első, alakuló ülését, ahol egy 15 pontos javaslatcsomagot hagytak jóvá – írja honlapján az MKIK.

Cikk

Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke országos kutatást és széles körű konzultációt indít a területi kamarák segítségével a jövő évi minimálbérről – jelentette be hétfőn a testület.

Cikk

Az infláció letörése és a recesszió elkerülése – két látszólag egymásnak ellentmondó feladat áll a kormány előtt – írja a hvg.hu. A gazdaságpolitika irányítói, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos évnyitóján beszélnek arról, hogyan is képzelik ezek megoldását. Egy dologban azonban szakítottak a hagyománnyal: idén második éve nincs jelen a találkozón a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György.

Cikk

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy számolja fel a kisadózó vállalkozások tételes adójával (kata) kapcsolatos visszaéléseket – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán közösségi oldalán, miután tárgyalt a köztestület vezetőivel.

Cikk

Jövőre még beleférne az iparűzési adó megfelezése, érdemes rajta elgondolkodni, de a döntéssel meg kell várni, hogy mit hoz a járvány negyedik hulláma – jelentette ki a Népszavának Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint ezt alátámasztanák az idei év pozitív tapasztalatai. Bár azt nem tagadja, hogy volt némi időbeli eltolódás, az érintett kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók kicsit később érezték meg az intézkedés kedvező hatását, mint arra előzetesen számítottak. A főváros szerint fegyelmezőeszközről van szó – írja a nepszava.hu.

Cikk

A koronavírus minden előrejelzés szerint súlyos recesszióba rántotta a magyar gazdaságot – erről, még jövő időben, először az MKIK hagyományos évnyitóján beszélt 2020 márciusában a miniszterelnök. Szűk egy évvel később – még az éves növekedési adatok publikálása előtt – ezúttal online beszélnek a kilátásokról a hazai gazdasági élet vezető személyiségei: Orbán Viktor miniszterelnök mellett Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, a kamara elnöke. A hvg.hu követte az eseményt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szállásközvetítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Norvég civilszervezetnek nyújtott szolgáltatás számlázása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Előleg

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink