hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bűnözők által használt kereskedelmi portált számolnak fel a hatóságok az USA-ban

  • MTI

Az amerikai igazságügyi tárca csütörtökön bejelentette, hogy felszámolja az AlphaBay nevű internetes kereskedelmi portált, mert a darkneten – az internetnek speciális technológia révén névtelenséget biztosító, a bűnözők által szívesen használt részében – működő "bazár" több ezer kábítószer-kereskedőnek lehetőséget nyújtott drogok értékesítéséhez.

Az AlphaBay – rejtélyes körülmények között – már beszüntette működését a hónap elején. A széles körben a kábítószerek legnagyobb online feketepiacaként ismert portálon becslések szerint naponta több százezer dollár értékben bonyolítottak le ügyleteket.

Az internetes bazáron ópiumszármazékok, így fentanil és heroin adásvétele is zajlott, ezzel is súlyosbítva az Egyesült Államokban a drogok elterjedtségét - hangoztatta Jeff Sessions igazságügyi miniszter. Hangsúlyozta: "a darknet nem lehet rejtekhely".

Sessions szerint a holland hatóságok felszámolták a Hansa Market nevű, szintén a darkneten működő kereskedelmi portált.

Andrew McCabe, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügyvezető igazgatója szerint az AlphaBay tízszer nagyobb volt a 2013-ban felszámolt Silk Road (Selyemút) elnevezésű webpiacnál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink