hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit: rendkívüli EU-csúcs lesz

  • MTI

Rendkívüli EU-csúcsot fog összehívni november közepére az Európai Tanács elnöke az Egyesült Királyság kilépéséről tervezett esetleges megállapodás megkötése érdekében – ezt ő maga jelentette be szerdán az uniós állam- és kormányfők informális salzburgi értekezletén.

Sajtótájékoztatóján Donald Tusk hangsúlyozta, hogy döntő szakaszukba értek a Brexit-tárgyalások, és bár a rendezetlen kiválás veszélye még mindig nem múlt el, Theresa May brit kormányfő egyes javaslatai pozitív változást mutatnak London hozzáállásában.

Ugyanakkor más területeken, például az ír-északír határellenőrzés ügyében még átdolgozásra szorul a brit álláspont, további egyeztetések szükségesek - mondta.

„Ma talán reménytelibb a helyzet, de ami biztos, hogy az idő egyre fogytán van” – közölte, hozzátéve, hogy még az ősszel le kell zárni a tárgyalásokat, ezért csütörtökön a bennmaradó tagállamok vezetőinek ülésén javaslatot fog tenni egy rendkívül EU-csúcs összehívására.

Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló kedd este azt mondta, hogy az EU kész valamelyest „javítani” az egyik legfőbb vitás kérdésének számító ír-északír határra vonatkozó megoldási javaslatán. „Folyik a munka, tisztázni fogjuk, hogy az Egyesült Királyság többi részéből Észak-Írországba érkező áruk mely köre szorulna ellenőrzésre, és hogy ezt hol, mikor és kik végezhetnék el” – közölte Barnier, akinek szavai szakértők szerint ez az uniós álláspont „lazulására” utalnak.

Tusk érintette a salzburgi találkozó másik fő napirendi pontját, a migrációt is. Kijelentette, a szerdai munkavacsorán sürgetni fogja, hogy vessenek véget az „egymásra mutogatásnak”, annak, hogy míg egyesek a probléma megoldásán dolgoznak, mások azt csak politikai haszonszerzésre akarják felhasználni.

„Az agresszív retorika ellenére is jó irányba mennek a dolgok. Jórészt azért, mert a külső határok ellenőrzésére és a harmadik országokkal való együttműködésre fókuszáltunk, ennek következtében pedig a 2015-ös közel kétmillióról idén kevesebb mint százezerre csökkent az illegálisan érkezők száma” – emelte ki. Rámutatott: ez még a menekültválságot megelőző években regisztrált számoknak is alatta van.

„Politikai haszonszerzés helyett ezért arra kellene koncentrálnunk, ami működik” – fogalmazott.

Az Európai Tanács elnöke végezetül arról is beszámolt, hogy este a tagállamok támogatását fogja kérni az észak-afrikai országokkal való együttműködés fokozásához és egy jövő februári EU-Arab Liga csúcstalálkozó összehívásához.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink