hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit: az EU kitart a korábbi megállapodás mellett

  • MTI

Az Európai Unió és intézményei egységesek abban, hogy kitartanak a Brexit feltételrendszerét rögzítő, már elfogadott megállapodás mellett – jelentette ki Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló szerdán Brüsszelben.

Barnier az Európai Parlament vezetőivel folytatott egyeztetése után nyilatkozott, azt követően, hogy Theresa May brit miniszterelnök szóvivőjén keresztül kedden bejelentette, a londoni parlament alsóházi vitáján a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását kéri az Európai Uniótól az ír szigeti tartalékmegoldás módosítása érdekében.

Barnier rövid nyilatkozatában aláhúzta, az unió kitart a megállapodás mellett, amelyet az Egyesült Királysággal közösen tárgyalt, „nem pedig ellene”.

A brit kormányfő kedd délután, a Brexit-megállapodáshoz benyújtott módosítások alsóházi vitáját megnyitó felszólalásában kijelentette: a ház az elmúlt hetekben félreérthetetlenül kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy a megállapodás elfogadásának fejében módosításokat kíván az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás ügyében. Ez a mechanizmus az EU-val novemberben aláírt, 585 oldalas Brexit-megállapodás része, de a londoni alsóház – jórészt a tartalékmegoldással szembeni rendkívüli ellenállás miatt – két hete példátlan, 230 fős többséggel elutasította az egyezményt.

A legsúlyosabb bírálatok a mechanizmus azon elemét érték és érik folyamatosan brit részről, amelynek alapján az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben olyan átfogó kereskedelmi megállapodásra jutnia az unióval, amely önmagában feleslegessé tenné a záradék aktiválását. Az EU javaslata eredetileg az volt, hogy ez csak Észak-Írországra vonatkozzon, de ezt brit részről elutasították, mert London érvei szerint megbontaná az ország alkotmányos egységét. Ezért született végül az a kompromisszumos megoldás, hogy jobb híján az egész ország maradjon vámunióban az EU-val.
Keményvonalas Brexit-párti politikusok szerint viszont elfogadhatatlan, hogy az ország határozatlan időre vámunióban maradjon az EU-val, mert ez megakadályozza, hogy London önálló kereskedelmi megállapodásokat kössön.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink