hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Borravaló, hálapénz: mit gondol, ki kapja a legtöbbet?

  • MTI

A magyar lakosság tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adott, utóbbi legnagyobb részét, 4,1 milliárd forintot a kórházi orvosok kapták – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.

A KSH kifejti, hogy egy másik, háztartási életkörülmény adatfelvételhez kapcsolódóan mérték fel a lakosság hálapénz és borravaló adási szokásait 2014-ben. Az eredményeket 1591 háztartás válaszai alapján állították össze, ezt megelőzően a KSH 1998-ban végzett ilyen jellegű felmérést.

A felvétel során borravalónak tekintették azt is, amikor a vevő vásárláskor a számla összegét felkerekíti, és a visszajárót nem kéri el. "A hálapénz pedig a betegek, páciensek által pénzben vagy ajándékban kifejezett hála az orvosok és az egészségügyi dolgozók felé" – írja a KSH.

2014-ben a lakosság által hálapénzre fordított összeg 8,3 milliárd forintot tett ki. Ez 1998-ban 3 milliárd forint volt, ami nominálértéken háromszoros, reálértéken 18 százalékos növekedés.

A legnagyobb összeget, 4,1 milliárd forintot a kórházi orvosok kapták, utána következnek a házi- és szakorvosok 2,5 milliárd, a fogorvosok 1,1 milliárd forinttal, végül az ápolók, orvosi asszisztensek, műtősök 508 millió forinttal.

A házi- és szakorvosok több alkalommal kaptak hálapénzt, de kisebb összegben, mint a kórházi orvosok. A házi- és szakorvosok egy-egy alkalommal 3000 forintot kaptak átlagosan, míg a kórházban dolgozó orvosok 10 ezer forint feletti összeget. A legkisebb összeg az ápolóknak, orvosi asszisztenseknek, műtősöknek jutott, alkalmanként átlagosan 2000 forint.

Az összes háztartás közül hálapénzre legtöbbet a csak idősekből álló háztartások és a fiatalokból, középkorúakból álló háztartások (35 százalék) költöttek. Az ezen belüli megoszlás már jelentősen eltér egymástól. A csak idősekből álló háztartások egészségügyi állapotukból kifolyólag a legtöbb hálapénzt a kórházban (52 százalék) és a házi- és szakorvosoknak (37 százalék) adták. A fiatalok és középkorúak szintén a kórházi orvosoknak adták a legtöbbet, de ők az a korosztály, akiknél a gyermekvállalás miatt fordulhat elő többször a kórházi ellátás. Náluk a másik legnagyobb hálapénz-kiadás a fogorvosnál fordult elő (32 százalék) – írja a KSH.

A borravalóra fordított kiadások 8,4 milliárd forintot tettek ki tavaly, a kiadások legfőbb területei: a szépségipar, a vendéglátás és kereskedelem, a személyszállítás és fuvarozás, illetve a javítással kapcsolatos szolgáltatások és tevékenységek voltak. A korábbi, 1998-as vizsgálat szerint 5,3 milliárd forintot adott ki a lakosság borravalóra. Nominálértéken másfélszeresére nőtt, reálértéken viszont kétharmadára csökkent a borravaló értéke.

A legtöbb borravalót a szépségiparban tevékenykedő fodrászoknak, illetve kozmetikusoknak adták a megkérdezettek: éves szinten több mint 2,6 milliárd forintot, az összes borravaló közel harmadát. Ez egy-egy alkalommal átlagosan 300 forint körüli összegnek felelt meg.

A második legnagyobb borravalós tétel (2,5 milliárd forint) a pincéreknek, felszolgálóknak, illetve ételfutároknak adott összeg. Az étel házhoz rendelése (akár otthonra, akár a munkahelyre) igen népszerű, hatalmas a kínálat, sok a házhoz szállításra specializálódott cég. 2014-ben e szolgáltatásnál egy-egy alkalommal 200 forint körüli borravalót adtak az ételfutároknak, ételkiszállítóknak, de a hagyományos éttermi étkezés során ennek átlagosan a dupláját is otthagyták, alkalmanként 400 forintot. A következő az összes borravalóra kiadott értékekből a benzinkutasnak (9,3 százalék) és a postásnak (7,5 százalék) adott borravaló. A háztartások alkalmanként 200 forint körüli összeget hagytak a benzinkúton, és a postások is e körüli összeget kaptak egy-egy alkalommal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink