hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Berágott a NAV: feljelenti Horváth Andrást jogosulatlan adatkezelés miatt

  • Adózóna

Jogosulatlan adatkezelés miatt feljelenti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Horváth András, volt adóellenőrt, aki azzal vádolta meg a hivatalt, hogy asszisztál a kiemelt adózók összesen 1000 milliárd forint összegű kitevő adócsalásához.

Célhoz nem kötődő jogosulatlan adatlekérdezéseket tárt fel a NAV Horváth András lemondásához kapcsolódó hivatali eljárás során. Átvizsgálták egyebek között a volt adóellenőr számítógépes munkaállomáson található adatokat, valamint a szekrényében fellelt iratanyagot – melynek tételes átadását Horváth András írásban megtagadta – közölte az adóhatóság. Mindezen túl a volt munkatárs saját bevallása szerint adótitkokat tartalmazó adatokat juttatott ki a hivatalból és birtokol jelenleg is.

A munkáltatói jogkör gyakorlója azonnali belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy milyen tényezők tették lehetővé a jogosulatlan adatlekérdezésből származó iratok felhalmozását és az adótitkokat tartalmazó dokumentumok kivitelét. Amennyiben a vizsgálat vezetői mulasztást is megállapít, úgy fegyelmi eljárás keretében folytatódik a felelősség mértékének meghatározása.

Horváth András jogosultságaival súlyosan visszaélve számos gazdasági társaságról és magánszemélyről olyan nem célhoz kötött adatkezeléseket végzett, melyek egyáltalán nem kapcsolódtak a feladataihoz.

A NAV-dolgozók adatkezelési lehetőségeire vonatkozó szabályokat belső adatvédelmi és adatbiztonsági, valamint informatikai biztonsági szabályzatok tartalmazzák. Az alkalmazottak kizárólag feladataik ellátása céljából, a részükre biztosított jogosultságok rendeltetésszerű használatával kezelhetnek adatot, melynek jogszerűségéért fegyelmi, polgári jogi, büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Az adótitkokat tartalmazó informatikai rendszerekhez való hozzáférés nem jelenti azt, hogy a NAV-on belül önkényesen bárki bármilyen adatot lekérdezhet.

Az adótitkok védelme érdekében a munkáltatói jogkör gyakorlója hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt feljelentést tesz volt ügyintézője ellen.

Nem igaz, hogy jogosulatlanul nézett bele száz revizor anyagaiba – reagált Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt dolgozója a hatóság vádjaira az Origónak küldött levelében. Mint írta, az adatokat szinte kizárólag a saját gépéről, illetve a saját belépőkódjával kérdezte le.

Arra a vádra, hogy szekrényében 60 ezer oldalnyi fénymásolatot találtak, ami száz adóellenőr anyaga, és összegyűjtésükre nem volt joga, Horváth András azt írta, ez csak figyelemelterelés.

„2010 végétől én olyan ügyeket vittem, amelyekben nem 100, hanem több száz vizsgálat iratanyagát elemeztem és szintetizáltam. Ekkora méretű munka során óhatatlanul nagy mennyiségű másolat keletkezik, másképp hogyan dolgoztam volna. A másolatban otthagyott iratok többsége olyan, amelyek folyamatban levő adóügyekhez vagy büntetőeljárásokhoz kapcsolódnak (erről a főosztály vezetői is tudnak, nekik ez nem meglepetés), vagyis az iratok többsége megőrzési célzattal, az esetleges későbbi felhasználhatóság érdekében nem lett kidobva, illetve megsemmisítve” – fogalmazott.

A NAV azzal is támadja Horváthot, hogy nem is volt soha adóellenőr. Horváth ezzel szemben azt írta, 2009–2010-ben adóellenőri státuszban volt. Az adóhatóság azzal is vádolja, hogy revizorokat utasított, és ezzel túllépte a hatáskörét. A volt NAV-os azonban levelében tagadja a vádat, és azt állítja, az adóellenőröket javaslatokkal segítette.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Iparűzési adó 1 százalék kedvezménye

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beszámoló cseréje

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kata

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs