Behajthatatlan követelés: a kényszerhitelezőt még az ág is húzza?

  • adozona.hu

Behajthatatlan követelés jogértelmezéséhez kérte az Adózóna segítségét Olvasónk. Kérdéseire dr. Juhász Péter jogász-adószakértő (HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.) válaszolt.

A kérdés részletesen így szólt: Spanyol cég tartozik 35 millió forintnak megfelelő összeggel magyar kft.-nek 2019 óta. 2023-ban megkaptuk az értesítést, mely szerint a csődeljárást megkezdték. A magyar cég A magyar cég a sorban 350-ik helyen van, de előtte bankok és nagy spanyol cégek. Az eladósodottsága a vevőnknek olyan volt, hogy 24 ezer fő bérét nem tudta kifizetni. A nemzetközi sajtó is foglalkozott vele, hogy ez az elmúlt évtizedek legnagyobb csődje. 2023-ban behajthatatlanság címén leírtuk és nem emeltük meg vele az adóalapot. A NAV felé vázoltuk a tényállást, és azt, hogy ha itt sorban állunk, iszonyatos az ügyvédi költség, kiutazás, szállás, utazás stb., és reménytelen a behajtás. Önök véleménye szerint jogos, hogy a NAV nem fogadta ezt el? Utólag meg kellett emelni az adóalapot és fizetni a taot. Köszönöm, ha tudnak segíteni a jogértelmezésben.

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Elöljáróban szeretném felhívni szíves figyelmét arra, hogy egzakt választ csak a tényállás teljeskörű ismeretében áll módunkban adni adózási kérdésekben.

Az Sztv. értelmében behajthatatlan követelés: az a követelés,

a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),

b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,

c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,

d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,

e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása „igazoltan” nem járt eredménnyel,

f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,

g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült.

A behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell. Bár a 35 millió forintos tétel jelentős, és a 350. hely a hitelezői rangsorban valóban reménytelennek tűnik, az adóhatóság gyakorlata a következő pontokon szigorú:

Amíg nem rendelkeznek a behajthatatlansági nyilatkozattal, vagy a spanyolországi csődeljárás nem zárult le jogerős vagyonfelosztási határozattal, addig a követelés bár „bizonytalan”, de nem feltétlenül „behajthatatlan”. A nemzetközi sajtóhírek és a szubjektív gazdasági mérlegelés (utazási költségek vs. várható megtérülés) az adóellenőrzés során ritkán elegendőek.

A követelés összege jelentős, a 35 millió forintos nagyságrendnél a NAV elvárja a hitelezőtől, hogy minden jogi eszközt igénybe vegyen. A „költséges behajtás” érve ebben az összeghatárban nehezebben érvényesíthető, mint egy pár százezer forintos tartozásnál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi gazdaság adózása 2026

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan értékesítése és jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink