hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Astrások figyelem: sürgősen be kell nyújtani a díj- és kárfizetési kérelmeket

  • adozona.hu

Megkezdte a román garanciaalap (FGA) a károk kifizetését azon ügyfeleknek, akik már benyújtották kárkifizetési kérelmüket. Akik ezt még nem tették meg, már csak július 27-éig (a kárkifizetési kérelem nyomtatványon) nyújthatják be az FGA-hoz azt bármilyen biztosítás – így a kgfb – esetében a befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált díjaikra vonatkozóan. Ugyaneddig az időpontig adhatják be a román Astra Biztosító nem kgfb-s károsultjai is az FGA-nál a kárkifizetési kérelmeiket.

A román fellebbviteli bíróság 2016. április 28-án jogerősen elrendelte a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) felszámolását. Mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban felhívta a figyelmet, a román törvények szerint a nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) – hanem például casco vagy lakásbiztosítási – magyarországi károsultak eddig nyittathatták meg káraktájukat a román pénzügyi felügyelet mellett működő FGA-nál.

Aki ezt már megtette (vagyis írásban benyújtotta a kárigény rendezésére vonatkozó kérelmét), de – a román törvények szerint emellett szükséges – kárkifizetési kérelmét és az iratok valódiságát igazoló felelősségi nyilatkozatot esetleg még nem adta be az FGA-nak, annak erre 2016. július 27-éig van lehetősége. Ugyancsak július 27-éig igényelhetők vissza az FGA-tól az ügyfelek által befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált időszakra vonatkozó díjak, függetlenül attól, hogy azok kgfb vagy egyéb biztosítási szerződéshez kötődtek-e.

Azok részére, akik már minden dokumentumot beküldtek – román sajtóértesülések szerint –, az FGA megkezdte a kifizetést. A magyarországi kgfb-károsultak kárkifizetéseit – a törvény előírása, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az FGA megállapodása alapján – a MABISZ folyamatosan fizeti. A felszámolás jogerőre emelkedését követően ez immár nem a Kártalanítási Számla, hanem a Kártalanítási Alap terhére történik, amelyet ezután a MABISZ el fog számolni az FGA-val a megállapodásuk szerinti mértékben.

A román jogszabályok szerint a felszámoló KPMG Restructuring SPRL-nek már korábban lezárult a lehetősége arra (ha még nem tette volna meg), hogy az esetleg még változatlanul élő magyarországi Astra biztosítási szerződéseket felmondja. A még meglévő itthoni, határozott idejű szerződések így csak lejártukkor szűnnek meg, a határozatlan idejűek viszont érvényben maradnak. Utóbbiak közül a kgfb szerződéseknél esetlegesen felmerülő károkra a MABISZ-nál lehet csak fedezet, az egyéb biztosítások esetében pedig egyáltalán nincs olyan jogi személy, amely a biztosítási esemény bekövetkezése esetében teljesítene. Ennek fokozott kockázata miatt a még meglévő Astra-biztosítottaknak célszerű minél hamarabb egy másik hazai biztosítónál új biztosítást kötni.

Az MNB – amely nem felügyeli a román Astra Biztosítót – az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink