hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsalás miatt bűnösnek vallotta magát Trump vállalkozásainak egykori pénzügyi igazgatója

  • MTI

Vádalkut követően bűnösnek vallotta magát csütörtöki bírósági meghallgatásán Donald Trump volt amerikai elnök vállalkozásainak egykori pénzügyi igazgatója az adócsalás miatt indult eljárásban, és jelezte, hogy hajlandó tanúskodni is egykori munkaadója ellen.

Allen Weisselberg bűnösnek mondta magát mind a 15 vádpontban, és beismerte, hogy elmulasztotta az adó befizetését 1,7 millió dollárnyi jövedelem után, amikor – könyvelője elől is eltitkolva – tudatosan a valósnál kevesebb jövedelmet tüntetett fel adóbevallásában. Az adózatlan jövedelmet többek között luxuscikkekre, manhattani ingatlanjának fenntartására, valamint unokái magániskolai tandíjára költötte.

A vádalku része, hogy befizet kétmillió dollár elmaradt adót kamatokkal és büntetéssel, és lemond a fellebbezés jogáról.

Az ügyben eljáró bíró közölte, hogy a Trump-vállalkozások (Trump Organization) elleni per után születik majd ítélet Weisselberg ellen, a vádalku keretében ez 5 hónap börtön lesz, majd 5 év próbaidővel szabadulhat. A bíró figyelmeztette a vádlottat, hogy ha a megállapodás egyetlen elemét is elmulasztja teljesíteni, akkor 5-től 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható rá.

A vizsgálat 15 éven át folytatólagosan elkövetett adóvisszaélés gyanújával zajlik New Yorkban a cég ellen. Az eljárás keretében a múlt héten Donald Trumpot is meghallgatta a vizsgálatot vezető főügyész. A volt elnök alkotmányos jogaira hivatkozva megtagadta a válaszadást, és „politikailag motivált boszorkányüldözésnek” nevezte az eljárást.

A vádalku nyomán Allen Weisselberg szembekerült a Trump-vállalkozással, amelynek csaknem 40 éven át dolgozott, és amelynek komoly kárt okozhat az októberi bírósági tárgyaláson várható terhelő vallomásával. Ugyanakkor vallomása nem irányul majd a Trump család egyetlen tagja ellen sem – áll a CNN amerikai hírtelevízió beszámolójában. Amennyiben a Trump-vállalkozások ellen hozott perben elmarasztaló ítélet születik, akkor az ingatlancsoportnak komoly pénzbüntetéssel kell számolnia, az elmaradt adó, kamatok és bírságok formájában, de börtönbüntetés egyetlen emberre sem vár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink