hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adatszolgáltatásuk fejlesztésére kaphatnak támogatást az önkormányzatok

  • MTI

Ismét pályázhatnak az önkormányzatok államháztartási adatszolgáltatásuk minőségi fejlesztésére – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Berczik Ábel közölte: a korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is 50 millió forinttal támogatja a kormányzat azon településeket, amelyek maradéktalanul és magas színvonalon tesznek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Ismertette, hogy a kormány 2015-ben hívta életre a pályázati konstrukciót, amelynek célja a települési önkormányzatok ösztönzése, hogy kifogástalanul végezhessék el adatszolgáltatási feladataikat. Mindez nemcsak az egyes települések kiegyensúlyozott gazdálkodását segíti elő, hanem érdemben járul hozzá a központi költségvetés tervezéséhez és hatékony végrehajtásához – mondta.

Berczik Ábel szerint a kezdeményezés évről évre nagy népszerűségnek örvend: tavaly a rendelkezésre álló 50 millió forintos keretösszeget szinte teljes mértékben felhasználták, ebből 99 önkormányzat egyenként 306 ezer és 1,5 millió forint közötti támogatásban részesült.

A 2018-as pályázatra csak azok a települések jelentkezhetnek, amelyek határidőben és megfelelő minőséggel teljesítik a 2017-es adatszolgáltatásaikat. Az 50 millió forintos keretösszeget az érvényes pályázatot benyújtó és a kapcsolódó szakmai tesztet helyesen kitöltő önkormányzatok között objektív szempontrendszer alapján, arányosan osztja majd szét a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az elnyert támogatások vissza nem térítendők, azokat az önkormányzatok december 31-éig használhatják fel – mondta a helyettes államtitkár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink