hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A mezőgazdasági termelőknek adná a fel nem használt vidékfejlesztési forrásokat az Európai Bizottság

  • MTI

Az Európai Bizottság javasolja, hogy 2020-ban a tagállamok fel nem használt vidékfejlesztési forrásaikat a mezőgazdasági termelők és a kis agrár-élelmiszeripari vállalkozások támogatására fordíthassák.

A hétfőn ismertetett javaslat szerint a tagállamok által nyújtott támogatás maximális összege a mezőgazdasági termelők esetében fejenként 5 ezer euró (mintegy 1,8 millió forint), a kis agrár-élelmiszeripari vállalkozások esetében pedig cégenként 50 ezer euró (mintegy 17,7 millió forint) lehet.

Az Európai Bizottság emellett újabb rendkívüli intézkedéseket is elfogadott és közzétett azzal a céllal, hogy további támogatást nyújtson azoknak a mezőgazdasági és élelmiszerpiacoknak, amelyeket a legnagyobb mértékben sújt a koronavírus-járvány okozta válság.

A teljeskörűen elfogadott rendkívüli piaci intézkedések közé tartozik a magántárolási támogatás olyan tej- és húsipari termékek esetében, mint a fölözött-tejpor, vaj, sajt, illetve marha-, juh- és kecskehús. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy az érintett termékeket legalább 2-3 és legfeljebb 5-6 hónapra ideiglenesen kivonják a piacról.

Rugalmasságot tesz lehetővé a piactámogatási programok végrehajtásában a bor, a gyümölcs és zöldség, az étkezési olajbogyó és az olívaolaj, a méhészeti termékek, valamint az uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramja számára. Az intézkedés arra irányul, hogy a felsorolt ágazatokban korlátozza a rendelkezésre álló kínálatot, és ezáltal helyreállítsa a piaci egyensúlyt.

Az uniós bizottság kivételes jelleggel bizonyos mértékű eltérést engedélyez az uniós versenyszabályoktól a tej-, a virág- és a burgonyaágazat esetében. Az intézkedés lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy legfeljebb 6 hónapra önszervező piaci intézkedéseket fogadjanak el és léptessenek életbe ágazatuk stabilizálása érdekében. Ennek eredményeként például a tejágazat szereplői együttesen tervezhetik meg a tejtermelést, a virág- és a burgonyaágazat szereplői pedig kivonhatják termékeiket a piacról.

Az Európai Bizottság április közepén fogadott el mezőgazdasági termelőket támogató intézkedéseket, amelyek szerint egyebek mellett a gazdálkodók pénzállományának növelése érdekében 50 százalékról 70 százalékra fogják emelni a közvetlen kifizetések, és 75 százalékról 85 százalékra a vidékfejlesztési kifizetések előlegeit. A tagállamok már a helyszíni ellenőrzések elvégzése előtt kifizethetik ezeket a mezőgazdasági termelőknek. Az intézkedés a személyes jelenlétet igénylő helyszíni ellenőrzéseket is csökkenti a közös agrárpolitika által támogatott beruházások esetében.

A közös agrárpolitika (kap) szabályok fokozott rugalmasságának célja a gazdálkodók és a nemzeti közigazgatás adminisztratív terheinek enyhítése – hangsúlyozta Európai Bizottság.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magánszemély adómentes bevétele

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Tagdíj átvállalása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Üzemanyag hatósági/piaci ár könyvelése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 november
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs