A fáraó kedvenc írnoka, avagy időutazás a könyvvitel világában

Megosztás Tetszik

Sokan azt gondolják, hogy a könyvvitel unalmas, szenvtelen tudomány, de ha közelebbről megismerjük, rájöhetünk, milyen sok érdekességet rejteget, ráadásul komoly történelmi múltra tekinthet vissza. Az év végéhez közeledve amúgy is visszanézünk, értékelünk, kitűzzük a jövőbeni célokat. Tegyük ezt most rendhagyó módon, induljunk egy izgalmas időutazásra a könyvvitel világába!

A világ első gazdasági tevékenysége a mezőgazdaság volt, és szinte születésével egyidejűleg  megjelent annak igénye is,  hogy a megtermelt javak mennyiségéről, egymáshoz viszonyított értékéről valamilyen formában feljegyzés is készüljön.

A sumer és mezopotámiai „könyvelők” kezdetben még kavicsok elkülönítésével, fába faragott rovátkákkal, később (úgy i. e. 3500 körül) már ékírásos agyagtáblákkal próbáltak eleget tenni – az akkor sem könnyű – feladatnak.

Óegyiptomi kollégáink (körülbelül i. e. 3000-ben) hatalmasat léptek előre a könyvvitel tudományában, és használni kezdték a „tartozik” és „követel” fogalmakat is.

Ekkor már „hivatalosan” is megjelent a könyvelés, mint szakterület, egyes írnokok kifejezetten a gazdasági elszámolásokkal foglalkoztak.

Az írástudókat egyébként is megbecsülték az ősi Egyiptomban, a „könyvelő” írnokokat pedig minden bizonnyal kiemelt tisztelet övezte, hiszen az életet adó gabona és sör éves mennyiségéről készült elszámolások rendkívül fontosak voltak.

A gabonaraktárak állapota szó szerint élet és halál kérdése volt akkoriban, és a fáraó sem volt mentes némi emberi gyarlóságtól, nyilván tudni akarta mennyit költhet új harci szekerekre vagy piramisépítésre. 

Mintegy 800 évvel később (de még mindig az időszámításunk előtti időkben járunk!) megjelent az első számviteli törvény is.  Ezt  Hammurapi király adta ki, és ebben kereskedelmi ügyleteik feljegyzésére kötelezte a kereskedőket. 

A szigorú babiloni király kifejezetten szeretett törvényeket alkotni, amelyeket szó szerint kőbe is véstek: híres törvényoszlopa is mintegy 282 paragrafust tartalmazott – a korabeli könyvelők szerencséjére ezek nem számviteli szabályok voltak.

Természetesen kollégáink az ókori Görögországban is szorgalmasan vezették a nyilvántartásokat.  Sőt, az „államháztartási ágazatban” is nélkülözhetetlenek voltak: az állam már olyan tisztségviselőt is alkalmazott, akinek az államszövetség pénztára zárszámadását  kellett elkészítenie. Ráadásul az ennek alapján kiszámított tizedet is ő fizette be Pallasz Athéné istennő számára.