hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A cégcsoport, amelynek nem tett be a válság, óriásit nőtt a profitja

  • MTI

A vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet az OTP-csoport: 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az OTP Bank Nyrt. ma publikálta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentését, amely alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye a harmadik negyedévben 188,3 milliárd forint volt, 16 százalékkal nagyobb az előző negyedévinél, és 48 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.

A magyar egység eredménye 48,9 milliárd forintot tett ki július-szeptemberben, ami negyedéves alapon 35 százalékkal, éves alapon pedig 18 százalékkal kisebb; az első kilenc hónapra a hazai adat 217,8 milliárd forint, ami 30 százalékos növekedésnek felel meg éves alapon.

Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint éves összevetésben 23 százalékkal nagyobb, 147,3 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt vártak.

A csoport konszolidált adózás utáni eredménye az első kilenc hónapban 231,8 milliárd forint, az egy évvel korábbinál 31 százalékkal kisebb, a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 439,1 milliárd, 18 százalékkal magasabb volt.

A kilenchavi adózás utáni eredményt a jellemzően nagy negatív egyedi tételeken – például magyarországi különadók, orosz goodwill leírás – túl döntően a kockázati költségek, illetve a továbbra is dinamikus üzleti aktivitásnak köszönhetően növekvő alapbanki bevételek alakították – írták.

A jelentés szerint az első kilenc hónapban 207,2 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte a számviteli eredményt adózás után, amiből 86,0 milliárd forint a harmadik negyedévben jelentkezett.

Az év első kilenc hónapjában a bankcsoport az előző évinél 33 százalékkal nagyobb, 645,3 milliárd forintnyi konszolidált működési eredményt ért el. A bevételek összességében számottevően, 27 százalékkal 1205,4 milliárd forintra nőttek éves szinten, közben a működési kiadások is jelentősen, 20 százalékkal 560,0 milliárdra nőttek.

A bank mérlegfőösszege 34 022,4 milliárd forintra emelkedett szeptember végére, negyedéves szinten 10 százalékkal, éves szinten 30 százalékkal bővült.

Az ügyfélhitelek nettó értéke 5 százalékos negyedéves, 15 százalékos éves növekedés mellett 19 479,8 milliárd forintot tett ki, az ügyfélbetétek pedig 5, illetve 17 százalékos növekedés mellett 25 814,5 milliárd forinton álltak - mindkét esetben árfolyamszűrten - a harmadik negyedév végén. A csoport nettó hitel/betét mutatója gyakorlatilag stagnált, 76 százalék volt az első kilenc hónapban.

A bankcsoport saját tőkéje 25 814,5 milliárd forintot tett ki a negyedév végén, ami 9 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, 28 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A jelentésből kiderül, hogy idén a harmadik negyedévben a román pénzintézet kivételével valamennyi leánybank nyereséges volt és több egységnél - bolgár, horvát, szerb, szlovén montenegrói, albán - az első kilenc havi teljesítmény már elérte, sőt meghaladta a tavalyi évi teljes profit nagyságát. A negyedévben a legdinamikusabb hitelbővülés a horvát leánybanknál volt 10 százalékkal, amit a magyarországi OTP követ 7 százalékkal.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A szerdai zárásra a részvények ára 0,02 százalékkal, 9980 forintra erősödött, 8,9 milliárd forintot tett ki. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 18 690 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink