hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

5 milliárdos támogatás zártkertek tulajdonosainak

  • MTI/Adózóna

Minden eddiginél nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg idén a zártkerti program – jelentette be sajtótájékoztatón Nagy István agrárminiszter. A felhívás ma jelenik meg, a pályázatokat augusztus 2-ától a Herman Ottó Intézet Nkft. honlapján lehet kitölteni. A benyújtási időszak augusztus 9-étől a keretösszeg kimerüléséig, vagy augusztus 15-éig tart.

A pályázó önkormányzatok, önkormányzati konzorciumok 25 millió forintot nyerhetnek vissza nem térítendő támogatásként, egyösszegű előfinanszírozással, utólagos elszámolási kötelezettség mellett – tette hozzá.

Pályázati feltétel a zártkertként nyilvántartott ingatlanokon a növényfajták sokféleségének fenntartása, a mezőgazdasági hasznosítást támogató infrastruktúra fejlesztése, a hagyományos épületek, szakrális műemlékek felújítása.    

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a pályázat nem új zártkertek létesítését, hanem a korábban művelés alatt állók helyreállítását támogatja. Országszerte jelentős területek váltak gondozatlanná a nehéz megközelíthetőség, az áram és a víz hiánya vagy a vadkárok miatt, ezért Nagy István arra számít, hogy a pályázati keret jelentős része infrastrukturális beruházásokhoz járul hozzá. A támogatási korlát ilyen igényekhez igazodik, lakóövezet előkészítését, lakóingatlanok építését nem teszi lehetővé.    

Épített örökségükkel, természeti kincseikkel a gyümölcsösök és szőlőhegyek olyan értékei a magyar vidéknek, amelyek közösséget teremthetnek, és jövőt adhatnak a helyieknek, bővítve az öngondoskodás lehetőségeit – indokolta a zártkerti program létrehozását a miniszter. Bízik abban is, hogy a támogatások hozzájárulnak a hagyományos gazdálkodás fellendüléséhez és a régi tájfajták elterjedéséhez, amelyből kézműves termékek készülhetnek.

Országszerte csaknem 200 ezer hektárra becsülhető a zártkertek mérete, de fejlesztések híján jelentős részük gondozatlan, elhanyagolt, ezért a támogatás utak rendbetételére, vízvételi helyek és vízvezetékek létesítésére, villanyhálózat kiépítésére, vadkerítések telepítésére is kiterjed. Az önkormányzatok ezen felül maguk is vásárolhatnak a keretösszegből zártkerteket – mutatott rá a sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.

A zártkerti revitalizációs program a tanyafejlesztési pályázat részeként jelent meg 2015-ben. 2017-ben vált önállóvá, és mostanáig összesen 4,3 milliárd forinttal támogatott 432 pályázatot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Német jövedelem, magyar kft.

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Helyi adó

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi gazdaság támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 október
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs